Pesti Srácok

Simicskó: növekedési pályára fog állni a honvédség

Simicskó: növekedési pályára fog állni a honvédség

A kormány döntése értelmében a honvédelmi költségvetés 2024-re eléri a GDP 2 százalékát, ennek nyomán a Magyar Honvédség növekedési pályára állhat - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Simicskó István a Magyar Honvédség megszületésének 170. évfordulójáról szólva felidézte: 1848-ban, a nemzet öntudatra ébredésének időszakában elődeink rájöttek, hogy kell egy független, önálló honvédség, amely képes Magyarország szabadságát kivívni és megvédeni mindenkor. A miniszter a csodával egyenértékűnek nevezte, hogy néhány hónap alatt felállították a honvédséget, amelynek létszáma 1848 decemberére már 110 ezres volt, és ekkor elindították a fegyvergyártást is. Kiemelte: a magyarok a kor egyik legerősebb haderejével, az osztrákokéval szemben számos csatát megnyertek; titkuk a szabadságvágy, a lelkesedés, a hit és a hazaszeretet volt. Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, így van lehetőség a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztésére is.

- fejtette ki, megjegyezve, hogy ezek a vállalások nemcsak a honvédségről és a NATO-ról, hanem Magyarország biztonságáról szólnak. Simicskó István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is kiemelte: a Magyar Honvédség hagyományaira, értékeire alapozva egy modern technológiával, eszközökkel felszerelt haderőt szeretnének felépíteni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: KDNP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.