Pesti Srácok

Tételesen cáfolta a minisztériumi tanácsadó a szocialisták mezőgazdasági programjának alapvetéseit

Tételesen cáfolta a minisztériumi tanácsadó a szocialisták mezőgazdasági programjának alapvetéseit

Nehéz idők járnak mostanában a kilépésektől és sértődésektől sújtott Magyar Szocialista Pártra, a mindent eluraló összefogás-diskurzus mellett hihető és valóságon alapuló választási programot is kellett írniuk, telis-tele olyan szakpolitikai fejezetekkel, mint például a mezőgazdaság. Nem is nagyon jött nekik össze, a Tegyünk igazságot! című fogalmazás mezőgazdaságot érintő fejezete inkább tűnik egy lózungokkal telehányt fércműnek, mint egy kormányra készülő erő szakpolitikai fejezetének. Vass Krisztián, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója a Magyar Időkbe írt publicisztikájában pontról pontra cáfolta a választási program helyzetértékelését és az abban lefektetett jövőképet.

– írja a Vass Krisztián.

A génmódosított növények termesztésének tilalmával kapcsolatban hasonlóan nyitott kapukat döngetnek a szocialisták a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója szerint. „Az agrárvilágban fellépünk a közérdeket károsító, tisztességtelen haszonbérleti szerződések ellen” ígéretével kapcsolatban pedig úgy fogalmaz, hogy ez sem időszerű már, hiszen a balliberális kormányzatok alatti gyakorlat már megszűnt, kialakították az egységes pályázati rendszert, amely megsokszorozta az állami földeken gazdálkodók számát. A Fidesz-kabinet idejében már nem hatszáz nagybirtokos bérelhette az állami földeket, hanem minden harmadik gazdának lehetősége nyílt földet vásárolni.

PestiSracok facebook image

A „Versenyképessé tesszük a birtokstruktúrát, szövetkezni kell!” tétel kapcsán megjegyzi Vass, rossz zöngéje van, ha egy téeszesítő kommunista utódpárt szövegében olvassuk ezt, és azt is, hogy nem derül ki, mit is értenek új típusú szövetkezeti együttműködés alatt.

– áll az MSZP programjában, amit a minisztérium tanácsadó totálisan értelmetlennek nevez. Ilyen kötelezettségek ugyanis részben léteznek, részben pedig – a foglalkoztatási kötelezettség – rontaná a magyar agrárium versenyképességét, olyan többletterhet jelentene, ami a termelés minőségét is rontaná, valamint normatív támogatási formákban nem lehet fejlesztési elvárásokat támasztani.

– hirdeti a szocialista párt, Vass Krisztián pedig érdekesnek nevezi, hogy a nagytőke és nagybirtok posztkommunista élcsapata a kkv-szektornak tesz hűségfogadalmat, miközben eddigi kormányzati mutatóik pont az ellenkezőjére mutatnak.

– írja Vass.

forrás: magyaridok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.