Pesti Srácok

Tíz százalékkal nőhet a liszt ára

Tíz százalékkal nőhet a liszt ára

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A lap keddi számában közölte,

a drágulás oka a gabona áremelkedésén túl

szerinte

az

,

hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt

PestiSracok facebook image

, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte - mondta. Hozzátette, a megnövekedett költségek miatt áremelés nélkül veszteséget szenvednének el a gazdák. Úgy vélte,

nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő hasonlót március körül érvényesítik.

Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért, mivel

a malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé,

nagyjából kétszázalékos a nyeresége. Pótsa Zsófia úgy vélte, a pékipar nem emel majd jelentősebb mértékben, s ha tíz százalékot emelkedik a liszt ára, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Elmondta, az éves átlagos fogyasztás 70 kiló kenyér, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is - közölte. A Magyar Pékszövetség a lappal közölte, még nem tudnak konkrétumokat és nem bocsátkoznak találgatásokba. Forrás: MTI, fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.