Pesti Srácok

Újra őrizetben az Amnesty International törökországi elnöke - Három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak a jogvédő civilek

Újra őrizetben az Amnesty International törökországi elnöke - Három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak a jogvédő civilek

Nem sokkal azután, hogy bírósági felügyelet mellett szabadlábra helyezte egy isztambuli törvényszék szerdán az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet terrorizmussal vádolt törökországi elnökét, Taner Kilicet újból őrizetbe vették és letartóztatták - írta csütörtökön az Evrensel török ellenzéki napilap. Kilic az ügyészség szerint társaival a legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt Ankarából Isztambulba indított és heteken át tartó tiltakozó menetét "erőszakká és társadalmi káosszá akarták alakítani". Tevékenységük során három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak.

Az Evrensel török lap beszámolója szerint az ügyészség fellebbezést nyújtott be Kilic szabadlábra helyezése ellen, az illetékes bíróság pedig kiadta az elfogatóparancsot. Kilicet anélkül, hogy elhagyta volna fogva tartásának helyszínét, tehát még az izmiri börtönben őrizetbe vették, majd a törvényszék elrendelte ismételt letartóztatását.

Kilicet tavaly júniusban állították elő a hatóságok. Feltehetően használta a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a kormány szerint a 2016-os puccskísérletet előkészítették. A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát vádolja a hatalomátvételi kísérlettel. Ő tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Ugyanakkor állítólag Kilic szervezte azt a találkozót is, amelynek keretében török és külföldi jogvédők tavaly júliusban az isztambuli Nagy-szigeten (Büyükada) lévő egyik szállodában kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen vettek részt.

PestiSracok facebook image

A pernek az AI elnökén kívül még tíz vádlottja van, köztük Peter Steudtner német emberi jogi aktivista, valamint az Amnesty International törökországi irodájának vezetője, Idil Eser.

Tízüket júliusban tartóztatták le, de őket időközben már szabadlábra helyezték, és csak Taner Kilicet tartották fogva. A vádirat értelmében a "titkos gyűlés" résztvevőinek az volt a céljuk, hogy a legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) június közepén Ankarából Isztambulba indított és heteken át tartó tiltakozó menetet a 2013-as Gezi parki kormányellenes tüntetésekhez hasonló "erőszakká és társadalmi káosszá alakítsák".

Az ügyészség szerint a vádlottak tevékenységük során három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak, vagyis a 2016-os összeesküvésért felelőssé tett gülenista mozgalommal, a fegyveres szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), valamint a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Fronttal (DHKP-C).

Kilicet azzal vádolják, hogy terrorszervezet tagja, a többiek ellen terrorszervezet támogatása miatt emeltek vádat. Hét év és hat hónaptól tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte rájuk a vádhatóság.

MTI, Evrensel, Vezető kép: tageschau.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.