Pesti Srácok

A kormány egymilliárd forinttal kiegészítette a tüzelőanyag-támogatást

A kormány egymilliárd forinttal kiegészítette a tüzelőanyag-támogatást

A téli rezsicsökkentés keretében 2255 kistelepülés egymilliárd forint értékben kap kiegészítő támogatást szociális tüzelőanyag vásárlásra - közölte a Belügyminisztérium.

A kiegészítő támogatással érintett települések listája azonos a 2017-ben kiírt szociális tüzelőanyag-pályázaton nyertes települések sorával, így az újabb egymilliárd forintot is közöttük osztják el - áll a közleményben.

A kormány a mostani fűtési szezonban korábban már négymilliárd forinttal támogatta ezeket a kistelepüléseket. A támogatásból a helyi önkormányzatok tűzifát, illetve szenet vehetnek, amelyet a saját rendeleteiknek megfelelően ingyenesen osztanak el a rászorulók között - írták.

A szociális tűzifaprogram 2011 óta működik, a támogatás kerete azóta immár ötszörösére emelkedett. A program az ötezer lakosúnál kisebb településeken élőket segíti a rezsicsökkentésben - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

MTI, Vezető kép: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.