Pesti Srácok

Bayer: a jobboldalt is meg kell erősíteni lelkileg

Bayer: a jobboldalt is meg kell erősíteni lelkileg

Eljött az a lélektani pillanat, amikor már nem lehet tovább várni. Az ellenzék reményt kapott, a jobboldalt lelkileg meg kell erősíteni, erre való a Békemenet – nyilatkozta Bayer Zsolt a Mandinernek. Az újságíró szerint a migráció húsbavágó létkérdés, de beszélni kell a kormányzat elmúlt nyolc évének eredményeiről is, sőt a kényes kérdésekbe is bele lehet állni.

Az elmúlt egy év során mi már milliószor beszéltünk arról, hogy kellene egy Békemenetet szervezni, nyilvánvaló, hogy Hódmezővásárhely volt az utolsó csepp a pohárban – kezdte a Mandinernek adott interjúját Bayer Zsolt. Kifejtette, eljött az a lélektani pillanat, amikor már nem lehet tovább várni: az ellenzék – amelyet mindezidáig halottnak vagy legalábbis tetszhalottnak láttunk – most reményt kapott, elsősorban lélektanilag erősödött meg, ezért a jobboldalt is meg kell erősíteni, ami a választási vereség miatt gödörbe került.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy pontosan arra való a Békemenet, hogy „megnézzük, mekkora erőnk van”, és lélektanilag egyenesbe jöjjünk. Bayer egyúttal azt is tisztázta, nem igaz, hogy a Békemenetet a Fidesz szervezi, ahogyan az sem, hogy a párt letiltotta volna azt.

PestiSracok facebook image

Az interjú során szóba került a hétfői Sajtóklub, ahol arról beszéltek, hogy Soros György és a migráció mellett az elmúlt évek eredményeit is be kell mutatni. Ezzel kapcsolatban Bayer Zsolt elmondta, a migráció ettől még húsba vágó létkérdés, hiszen ma Európa és Magyarország számára is ez a legfontosabb probléma. Szerinte az, hogy „a brüsszeli elit egy embertípust akar létrehozni, és ki akarja iktatni a nemzetállamot a történelemből”, az az európai civilizáció és kultúra öngyilkossága. Hozzátette: ha az ellenzék megnyeri a választást, akkor száznyolcvan fokot fog fordítani a jelenlegi magyar migrációs politikán, hogy visszaszerezze Brüsszel bizalmát.

Hozzátette: azt nem spórolhatják meg, hogy ne beszéljenek az eredményeikről, hogy ne mondják el, hogy ez az ország honnan hová jutott az elmúlt nyolc évben, és hogy ebben mekkora érdeme van a kormánynak és a társadalomnak.

Azzal kapcsolatban, hogy Hódmezővásárhelyen a helyi Fidesz eredménykampányt folytatott, ami azonban mégsem volt elég a győzelemhez, Bayer Zsolt elmondta: egyrészt a városban a „protestszavazás” Lázár János személye ellen szólt, másrészt „Vásárhelyen sikerült találni egy olyan jelöltet, aki mindenkinek megfelelt, és emiatt beállt mögé a szivárványkoalíció a baloldaltól a Jobbikig”, vagyis a győzelem lehetősége mindent felülírt az ellenzéknél.

Ugyanakkor fontos elmondani – mondta –, hogy a Fidesz tábor nem tűnt el, sőt az előző 2014-es választáshoz képest még nőtt is, csak az ellenzék most egy irányba szavazott és el tudtak vinni olyanokat is az urnákhoz, akik korábban sosem mentek el szavazni. Arra a kérdésre, hogy akkor talán nem hat az eredmények felsorolása, a publicista azt mondta: alaptétel, hogy csak pozitív kampánnyal, az eredmények bemutatásával nem lehet választást nyerni.

Ezért szükség van másra is, ez a más megvan és ez nem egy kitaláció, mert Európát olyan migrációs válság fenyegeti, amely az egész jövőnket tönkre fogja tenni. Ez tény. Ezt Václav Klaustól Orbán Viktoron át Berlusconiig minden normális politikus pontosan tudja, és elmondja ahányszor csak tudja. De mivel mi jól kezeltük a migrációs válságot, ezért ez az emberek tudatában hátrébb került – tette hozzá.

A korábban említett kényes kérdések kapcsán példaként a korrupciós vádak kerültek szóba, amelyekről Bayer szerint beszélni kell, annál is inkább, mert

Példaként az állandó „tiborczistvánozást” és „mészároslőrincezést” hozta fel. Utóbbival kapcsolatban elmondta: a múlt hétvégén a Tokaji borvidéken járt, ahol a Jobbik már az érkezése előtt egy héttel azzal bombázta a környéket a Facebookon, hogy majd jön a Bayer és migránsozni fog ahelyett, hogy arról beszélne, hogy bezzeg már az Andrássy-szőlőbirtokot is megvette Mészáros Lőrinc.

- mondta, hozzátéve, hogy nem érti, ezt miért nem mondják el minden alkalommal ugyanígy.

Forrás: Mandiner, fotó: PS
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.