Pesti Srácok

Bayer Zsolt szerint a jobboldal megmutatta az erejét a vásárhelyi vereség után

Bayer Zsolt szerint a jobboldal megmutatta az erejét a vásárhelyi vereség után

Bayer Zsolt beszéde zárta március 15-én a Bem téri gyülekezést, ami után elindult a Békemenet a Kossuth tér felé. A műsorvezető az Echo TV Napi Aktuális című műsorában elmondta, hogy azzal is elégedett lett volna, ha megismétlik az első méretét és hangulatát, azonban az is elképzelhető, hogy ezt most túlszárnyalták.

Bayer elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi vereség után azzal a céllal szervezték meg a Békemenetet, hogy a jobboldali közösség megmutassa magát, a méretét, az erejét. Úgy véli, azért jöttek össze ennyien és ilyen jó hangulatban, mert a közösség tagjai is meg akarták mutatni, hogy óriási, megkerülhetetlen erőt képviselnek, amelyet nem lehet leírni.

Azt is elmondta, a rendezvény után már úgy gondolja, jót is tett a hódmezővásárhelyi fiaskó, mert felrázta a biztos győzelem tudatában tespedtté vált közösséget, és nagy mozgósító erővel bírt. Hozzátette: nem igaz, hogy aki nyitott szemmel jár a világban és hallgatja a híreket, az nem látja, milyen nyomás alatt áll Európa és azon belül a nyomásnak ellenálló V4-ek, benne Magyarországgal.

forrás: Echo TV

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.