Pesti Srácok

Bécsi videó - A statisztikai adatok Lázárt igazolják

Bécsi videó - A statisztikai adatok Lázárt igazolják

Az objektív, statisztikai valóság az, hogy a bűncselekmények száma Budapesten kevesebb, mint Bécsben, és míg Bécsben bizonyos bűncselekménytípusok száma nő, addig Budapesten csökken – írja a 888.hu. Lázár János Bécsben készült videójával kapcsolatban az Index.hu, valamint az RTL Klub is olyan beszámolót készített, amelyben azt bizonygatják, Bécs említett kerületében nincsenek is problémák.

A portál arról ír, Lázár János Bécsben készült Facebook-videójára reagálva az Index.hu és az RTL Klub is foglalkozott a migráció és a bécsi közbiztonság kérdésével. Mint hozzáteszik, az Index.hu például egy közösségi szolgáltatásra hivatkozva állítja, hogy az osztrák főváros „jobb hely”, amely a Tripadvisor-hoz hasonló elven működik, „ahol a turisták becsillagozhatják a menő helyeket”. A 888.hu ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy 2016-ban 6,6%-kal nőtt Bécsben a bűnözés. A Lázár János által meglátogatott Favoriten kerületben a 100 ezer főre eső bűncselekmények száma 6260 volt. Minden tizedik bűncselekmény itt történt (10,9%), ezek közül a legalább 3 év börtönnel büntetett súlyos cselekmények száma 2.460. Mint a portál megjegyzi, az osztrák média meredek emelkedésről tudósít. Ugyanebben az évben, Budapesten 13,4 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, és 100 ezer főre 3.705 bűncselekmény esett, azaz a kancelláriaminiszter által meglátogatott kerület statisztikai adatainak a fele. A 888.hu hozzáteszi, a vizsgált évben Bécsben 205 ezer büntetőfeljelentés történt, 8,5 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma (343) és 55,5 százalékkal a szexuális zaklatás és a nyilvános szeméremsértések száma. Ehhez képest Magyarországon országszerte történik 350-400 eset évente, jórészük szemérem elleni bűncselekmény és zaklatás. Azaz országosan a bécsi harmada a tényleges nemi erőszakok száma. Arról is írnak, az összes bűnelkövető 60,1 százaléka osztrák, 8 százaléka menedékkérő, a többi pedig külföldi. Vagyis Ausztriában 270.160 gyanúsítottat fogtak el 2016-ban, ebből csak 60,1 százalék volt osztrák állampolgár.

A portál megemlíti, az RTL Klub eközben arról tudósított, felháborodtak Lázár szavain a Bécsiek. Riportjukat ugyanakkor némileg árnyalják az OE24.at hírportál facebookos kommentjei, amelyek közül többen éppen Lázár Jánossal értenek egyet. Az olvasók többek közt így fogalmaznak Lázár Jánossal kapcsolatban, „ő az egyetlen, aki a valóságot látja".

Forrás: 888.hu; fotó: diepresse.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.