Pesti Srácok

Svédországi elmebaj: állami segédlet készült a gyermekházasság érdekében

Svédországi elmebaj: állami segédlet készült a gyermekházasság érdekében

Közéleti vita robbant ki a skandináv államban egy brosúra miatt, amit a szociális ügyekkel is foglalkozó minisztérium adott ki. A téma: gyermekházasság, amit a bevándorlás hozott be Svédországba – írja a The Local-re hivatkozva a 888.hu.

A magyar portál azt írja: komoly vita alakult ki Svédországban egy gyermekházasságról szóló tájékoztató miatt, amellyel a tárca célja az volt, hogy a „más kultúrkörből érkező” bevándorlók számára is tisztázzák:

Csakhogy egyesek szerint az Információ azok számára, akik házasságot kötöttek egy fiatalkorúval című dokumentum nem hangsúlyozza eléggé a jogellenességet, és lehet egy olyan értelmezése is, mely szerint – bizonyos esetekben – elnézőek lehetnek a hatóságok. Jan Björklund, a svéd Liberálisok vezetője a vita miatt azt mondta a brosúrával kapcsolatban :

PestiSracok facebook image

Tobias Billstorm, a Mérsékelt Párt vezetője úgy fogalmazott az ügy kapcsán:

Az óriási felháborodás miatt a dokumentumot kiadó tárca közölte: visszavonják a brosúrát és átdolgozzák.

Svédországban sok a probléma az illegális gyermekházasságokkal. A legtöbb bevándorló olyan kultúrkörből érkezik, ahol ennek az „intézménynek” hagyománya van. Jól jelzi az ügy súlyosságát, hogy a migrációs ügynökség (Migrationsverket) adatai szerint 2016-ban már 132 gyerekkorú élt házasságban Svédországban.

Forrás: 888.hu; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.