Pesti Srácok

A Fidesz követeli, hogy Gyurcsány árulja el, miről beszélt Czeglédyvel

A Fidesz követeli, hogy Gyurcsány árulja el, miről beszélt Czeglédyvel

A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, adjon választ arra, miről egyeztetett Czeglédy Csabával, a „maffiabaloldal” ügyvédjével – mondta Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

Azt mondta: még 24 óra sem telt el, máris kiderült, hogy a maffiabaloldal ügyvédje, Czeglédy Csaba találkozott Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével. Ezt Gyurcsány Ferenc elismerte a Facebook-oldalán – tette hozzá. Budai Gyula úgy fogalmazott, Czeglédy Csaba nemcsak a maffiabalodal ügyvédje, hanem pénztárnoka is az MSZP-nek és a DK-nak, hozzátéve, az általa diákoktól és idős munkavállalóktól ellopott, elcsalt pénz jelentős része az MSZP és a DK kasszájában található. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, miután Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy találkozott a maffiabaloldal ügyvédjével, Czeglédy Csabával, felszólítják, hogy mondja el, miről egyeztettek.

Szintén felszólította a Fidesz nevében az MSZP elnökét, Molnár Gyulát és a maffiabaloldal miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt, hogy nyilatkozzanak, mikor és hol találkoztak Czeglédy Csabával, és miről beszéltek. Hangsúlyozta, Gyurcsány Ferenc már „lebukott”, Czeglédy Csaba azt hazudta, hogy hétfőn fog találkozni vele. Mint mondta, egy dologban mondott igazat Czeglédy Csaba, hogy az ő tulajdona az ausztriai titkos széfben lefoglalt 1 kilogramm aranytömb.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Budai Gyula.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett – hatmilliárd forintot meghaladó – költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát csütörtökön engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, a Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezni fogja előzetes letartóztatásba helyezését. Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.