Pesti Srácok

Karácsony Gergely ezrével hozná elhagyott magyarországi laktanyákba a migránsokat Deutsch Tamás szerint

Karácsony Gergely ezrével hozná elhagyott magyarországi laktanyákba a migránsokat Deutsch Tamás szerint

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje migránsok tömegeit helyezné el használaton kívüli laktanyákban – jelentette ki Deutsch Tamás vasárnap Egerben, a Dobó István laktanya előtt tartott sajtótájékoztatón. A fideszes európai parlamenti képviselő azt mondta, az ellenzéki pártok az elmúlt hónapokban csiki-csukit játszanak a választókkal, minden energiájukkal igyekeznek eltitkolni a migrációval, a kötelező betelepítési kvótával, a határzár lebontásával kapcsolatos álláspontjukat.

Deutsch Tamás szerint azonban eljött az igazság órája: Karácsony Gergelynek és az általa vezetett ellenzéki összefogásnak programszerűen, írásban megfogalmazott szándéka, hogy a használaton kívüli laktanyákat uniós forrásból felújítsák és megnyissák a menekültek előtt.

– jelentette ki. Az érintett laktanyák egyike az egri, ahová akár több ezer bevándorlót helyeznének el, amennyiben „döntési helyzetbe jutnak” – hangsúlyozta Deutsch Tamás. Megjegyezte, az ellenzéki összefogás mindezt uniós forrásokból tenné lehetővé, ahelyett, hogy az EU-s pénzeket eredeti rendeltetésüknek megfelelően gazdaságélénkítésre, vagy éppen az oktatás, illetve az egészségügy fejlesztésére fordítanák. Erről a két párt kormányfőjelöltje és politikusai nemcsak beszélnek, hanem a „migránssimogató” álláspontot az EU döntéshozói fórumain is képviselik, ezzel sok millió magyart veszélyeztetve – emelte ki a fideszes politikus. Megjegyezte: ez az a terv, mely Soros György nevéhez köthető, melynek megvalósításán az Európai Bizottság dolgozik és ez az a program, melyhez Magyarországon a Karácsony Gergely vezette politikai együttműködés csatlakozni kíván.

PestiSracok facebook image

– mondta Deutsch Tamás.

Nyitrai Zsolt (Fidesz-KDNP), Eger és térsége országgyűlési képviselője a tájékoztatón arról beszélt: a négyhektáros területen fekvő Dobó István laktanya 20 éve üresen áll, 13 500 négyzetméter alapterületű épületegyüttese alkalmas szükség esetén akár több ezer férőhely kialakítására. Kijelentette, az itt élők és a környékbeliek nem kérnek a migránsokból, a biztonság és nyugalom elvesztésével, „gettók kialakulásával” szemben sokkal inkább azt szeretnék, hogy a megyeszékhely és környéke a következő időszakban is fejlődjön”. A választások tétje, a magyarországi városok és falvak megvédése, mert ha „Soros emberei kerülnek hatalomra”, megváltoznak és „leépülnek” a települések – tette hozzá.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.