Pesti Srácok

Lázár János szerint több olyan tájékoztatás kellene, mint az ő bécsi videója

Lázár János szerint több olyan tájékoztatás kellene, mint az ő bécsi videója

Lázár János az őt ért támadások ellenére sem bánta meg a Bécs Favoriten kerületében készített videóját, amelyben a bevándorlók által ellepett környékről beszélt. Azt mondta, még több ilyen tájékoztatás kellene, és a partiumi, elrománosított magyar városokkal példálózott.

A bécsi vezetés önérzetét alaposan megkarcolta a videó, és a politikailag nem korrekt igazság kiderülését a Facebook sem nézhette tétlenül, így sebtében eltávolította Lázár János videóját, ezzel még nagyobb visszhangot adva a történetnek, és nagyobb nézettséget biztosítva a videónak. A hozzászólásokból az is kiderült, hogy a helyi lakosok jelentős része ugyanúgy látja a helyzetet, mint a városba látogató magyar miniszter. A Hír TV közelebbről nem ismertetett statisztikai adatokra hivatkozva most azt közölte, hogy Bécs biztonságosabb lett az elmúlt tíz évben, ugyanakkor más források szerint a nők elleni zaklatások és nemi erőszakok száma jócskán megemelkedett, növekszik a városban a bűnözés, és Bécsben csak nemi erőszakból annyi történik évente, amennyi az összes szemérem elleni bűncselekmény és zaklatás egész Magyarországon egy év alatt.

– mondta Lázár János hétfőn a külhoni magyarokat is emlékeztette a bevándorlás veszélyeire. A lehetséges következményeket az egyre inkább elrománosodó, és egyúttal lepukkant állapotban levő partiumi városok példáján keresztül érzékeltetette

PestiSracok facebook image

– közölte Lázár János.

forrás: Hír TV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.