Pesti Srácok

Német lap: Hódít a szélsőséges iszlámizmus a német iskolákban

Német lap: Hódít a szélsőséges iszlámizmus a német iskolákban

Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak - írta hétfőn a Bild című német lap. Hozzáteszik, a hatóságok nyomon követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek. A német tanárok szövetségének elnöke szerint, az Egyesült Államokra jellemző viszonyok alakulhatnak ki, vagy akár teljesen ellenőrizhetetlenné válhatnak a folyamatok.

Az Iszlamizmus-riadó a német iskolákban című összeállításban a lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók lépnek fel nem muszlim tanulók, elsősorban zsidó gyerekekkel szemben sértő, fenyegető vagy erőszakos módon. A lap kommentárt is fűzött az esetekhez, kiemelve, hogy „Németországban gond az arab antiszemitizmus, amely a menekültválság miatt megerősödött". A Bild egy meg nem nevezett biztonsági szerv belső elemzésére hivatkozva azt írta, hogy a hatóságok nyomon követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek. Az esetekkel kapcsolatban növekvő számban azonosítanak a menekültválság révén Németországba érkezett személyeket, és a konfliktusok három jellemző formáját tapasztalják. A legkevésbé súlyos az úgynevezett asszimiláció, ami azt jelenti, hogy az illetők megpróbálják az iszlám felé terelni környezetük nem muszlim tagjait. A második forma a környezet tagjainak gyötrése, szekálása, az úgynevezett mobbing, ami a zsidók, keresztények vagy más, nem muzulmán vallású személyek elleni szóbeli erőszakot jelent.

-idézte a Bild az elemzést.

PestiSracok facebook image

A dokumentumban kiemelték, hogy a migrációs válság révén 2015 januárja óta az országba érkezett mintegy 1,5 millió ember jellemzően olyan országból származik, ahol az antiszemitizmus és a kereszténygyűlölet az állami ideológia része. Ez a viszonyulás a családokon keresztül a gyermeknevelésben, és így az iskolákban is megjelenik. A lap megszólaltatta mások mellett a közoktatásban dolgozó 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet, a német tanárok szövetsége (DL) elnökét, Heinz-Peter Meidingert, aki kiemelte, hogy az iszlamista antiszemitizmus és keresztényellenesség nem az iskolarendszer egészét jellemző probléma. Olyan iskolákban jelenik meg, amelyekben magas a bevándorló családból származó gyerekek aránya, és szociális és vallási alapú konfliktusok alakulnak ki tanulók csoportjai között.

-tette hozzá Heinz-Peter Meidinger, kiemelve, hogy az ezekben az iskolákban az Egyesült Államokra jellemző viszonyok alakulhatnak ki, vagy akár teljesen ellenőrizhetetlenné válhatnak a folyamatok, ha nem sikerül előmozdítani a társadalmi integrációt.

Forrás: MTI; fotó: zeit.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.