Pesti Srácok

Újabb vajat találhattak Czeglédy Csaba fején

Újabb vajat találhattak Czeglédy Csaba fején

Újabb ügyet vizsgálnak a pénzügyi nyomozók a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tevékenységével kapcsolatban, a szocialista politikus cége ugyanis kölcsönöket nyújtott a ZTE labdarúgócsapatának, ami kimerítheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett gyanúját – írja a pénteki Magyar Idők.

A bűnszervezetben, különösen nagy értékre, költségvetési és gazdasági csalással gyanúsított szombathelyi ügyvéd cégén, a Human Operator Zrt.-n keresztül 94 millió forinttal segítette 2012-ben és 2013-ban a zalai labdarúgókat úgy, hogy hitelre felvett pénzt adott kölcsön a ZTE-nek. Mindezt a lap birtokába jutott kölcsönszerződések alapján március 10-én már megírták. A Magyar Idők cikke nyomán a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István beadvánnyal fordult a Csongrád Megyei Főügyészséghez, vizsgálatot kérve.

A főügyészség március 19-én tudatta a beadványozóval, hogy a NAV vizsgálja az általa leírtakat, nem külön nyomozás keretében, hanem a Czeglédy Csaba és társai ellen már nyomozó NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád megyei vizsgálati osztályán. Az adónyomozóknak kell megállapítaniuk, hogy történt-e törvénysértés és tiltott pénzintézeti tevékenység.

Czeglédy Csaba a NAV szerint az általa irányított bűnszervezeten keresztül 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A Gyurcsány Ferenc és az MSZP ügyvédjeként is elhíresült szocialista politikust adócsalás miatt 2003-ban egy év négy hónapos felfüggesztett börtönre ítélték, de ezt megelőzően is volt már ügyészi megrovása.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.