Pesti Srácok

A Figyelő szerint így fog kinézni a negyedik Orbán-kormány

A Figyelő szerint így fog kinézni a negyedik Orbán-kormány

A Figyelő szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora. Vannak nagy távozók és teljesen új nevek is a hamarosan felálló kormány miniszterei között. A Fidesz frakcióvezetője Kocsis Máté lesz. A közölt nevek egybeesnek a PestiSrácok.hu információival.

Sok új miniszterrel bővül ugyanakkor a kormány az elkövetkezendő négy éves ciklusra. Már biztos, hogy a 2016 óta postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosként dolgozó Bártfai-Mager Andrea lesz a fejlesztési miniszter. Bártfai-Mager 2001-től előbb a Magyar Nemzeti Banknál, később a Gazdasági Versenyhivatalnál, 2010 után pedig a Magyar Közlönynél dolgozott, később az MNB Monetáris Tanács tagja lett, mielőtt átvette volna a kormánybiztosi pozíciót a nyugdíjazott Németh Lászlónétól. Férje, Bártfai Béla az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára volt, most a vagyonkezelő felügyelő bizottságát is ő vezeti.

PestiSracok facebook image

Földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor. Ő 2006-től 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestereként dolgozott, a választásokon önkormányzati képviselő lett, majd 2006-tól a megye 4-es számú választókerületének elnöke is. 2010-ben Mosonmagyaróvár város polgármesterének választották és országgyűlési mandátumot is szerzett még ez év tavaszán. Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt a szocialista kormányok intézkedéseit vizsgáló albizottságnak is, s 2013-tól tagja lett a mezőgazdasági bizottságnak. 2013-ban – ugyancsak tagként – vállalt munkát a mezőgazdaság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságnak. 2014. április 6-án választókerületében parlamenti mandátumot szerzett.

Mint arról a Figyelő korábban már beszámolt, Kásler Miklós, Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán utódja az EMMI élén. Kásler Miklós 1986-ban lett az az orvostudomány kandidátusa. 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. 1994-től egyetemi tanár, 1998-tól tanszékvezető. Tudományos tevékenysége során 4 orvosi szakkönyvet, 65 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt jegyzett. Hazai és nemzetközi kongresszusok százain tartott előadást.

A Fidesz frakcióvezetője pedig Kocsis Máté lesz, akit 2009. november 22-én először választottak meg Józsefváros polgármesterének az időközi választáson, majd 2010. október 3-án másodszor is elnyerte a tisztséget, 2014. október 12-én harmadjára is megválasztották.

Forrás: Figyelő; Vezető kép: Pestibulvár.hu
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.