Pesti Srácok

A Simicskától kapott luxuskocsiban igazi vezérnek érezheti magát Vona

A Simicskától kapott luxuskocsiban igazi vezérnek érezheti magát Vona

Húszmillió forintos luxuskocsit kapott Simicskától a Jobbik elnöke – közölte a Ripost. Az önmagában is figyelemre méltó jármű ráadásul igazán arcoskodó rendszámmal rója az utakat, amikor Vona Gábort reprezentatívan kell hirtelen eljuttatni egyik helyről a másikra.

A Ripost szerint csak a hifiberendezés kétmillióba került az összességében 20 milliót érő, eltitkolt Audi A6-osban, amelyet Simicska ajándékba adott a Jobbik pártvezérének, de persze nem kizárható, hogy ezt-azt kért cserébe. Például az egykor nemzeti radikális Jobbik korrumpálását, balra tolódását és alárendelését Simicska Orbán-ellenes bosszúhadjáratának. A milliárdos ráadásul felárért kiváltható, egyedi rendszámmal bocsátotta Vona Gábor rendelkezésére a járművet: a VEZ-001 rendszám megkönnyíti, hogy a pártelnök igazi vezérnek érezhesse magát útközben.

Az eltitkoláshoz azonban az is hozzátartozik, hogy nem lehet az elnök nevén, mert az felvethetné a kérdést: mit kért Simicska a nagyvonalú „ajándékért” cserébe? Így lett hivatalosan Vona állandó gyöngyösi kampányfőnökéé, Faragó Tamásé az autó. Faragó a gyöngyösi éjszakai élet császára, aki pár éve még játékautomatáival uralta a környék szerencsejáték-piacát. Az ő megjelenésekor páran azonnal kiléptek a párt régi aktivistái közül, mondván, maffiózókkal nem közösködnek. Az Index ma már valószínűleg nem leplezné le mindezt, de 2010-ben, amikor nem Simicska kezében volt „független”, még megtette.

A Ripost szerint Vona Gyöngyösön a saját házában, illetve Budapesten, a Jobbik Bécsi úti luxusgarázsában rejtegeti a vezéri luxuskocsit.

PestiSracok facebook image

forrás: Ripost

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.