Pesti Srácok

A Szentföldön is megünnepelték a katolikusok a húsvétot

A Szentföldön is megünnepelték a katolikusok a húsvétot

A Szentföldön is megünnepelték a húsvétot, a jeruzsálemi Szent Sír bazilikában Pierbattista Pizzaballa latin pátriárka mutatta be a húsvétvasárnapi szentmisét.

Betlehemben a Születés templomában is mutattak be húsvéti szentmisét. Közös húsvéti üzenetükben a különböző jeruzsálemi templomok vezetői hangsúlyozták: A Közel-Keleten és az egész világban szenvedőkért, a menekültekért, menedékkérőkért, belső menekültekért, az elnyomásban, szükségben és erőszakban élőkért, az igazságot és megbékélés keresőkért imádkoznak.

A keresztény hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban helyezték el, ahonnan a mennybe emelkedett. A sír fölé emelt bazilikába vasárnap keresztények százai özönlöttek, imádkozva és himnuszokat énekelve, míg sorban álltak, hogy megcsodálhassák Szent Sír kápolnát. Tavaly fejeződött be a kápolna restaurálása. A görög szakemberek végezte munkák célja a víz, a nedvesség és a gyertyák füstje által évek óta okozott károk kijavítása volt. A templomot a XII. században emelték, egy korábbi, Nagy Konstantin császár által a IV. században építtetett templom romjaira. A római katolikusok húsvéti szentmisét, az ortodox keresztények pedig virágvasárnapi misét tartottak külön-külön a templom különböző részeiben.

Tavaly 3,6 millió látogató - közöttük számos keresztény zarándok - járt a Szentföldön. Az idei húsvéti ünnepekre árnyat vetett a véres gázai övezeti határnál palesztin tüntetők és izraeli katonák közötti összecsapás, amelyben legalább 15 palesztin meghalt és 1400-an megsebesültek. Idén több száz gázai övezeti keresztény nem kapott engedélyt Izraeltől jeruzsálemi zarándokútra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Russia Today

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.