Pesti Srácok

A teljes ellenzék súlyos válságba került

A teljes ellenzék súlyos válságba került

Végleg elvesztette váltópárti státuszát az MSZP az országgyűlési választás eredménye szerint – mondta Galló Béla politológus az M1-en vasárnap. A politológus megfogalmazása szerint a jelenlegi ellenzéki pártstruktúra amortizálódott.

Kifejtette, az MSZP-nek nincsenek tartalékai, sem a szavazóbázist, sem a személyi vagy gondolati innovációt tekintve, hiszen még miniszterelnök-jelöltet is kívülről hívtak Karácsony Gergely személyében. A politológus szerint a kudarcot szenvedett politikusok közül Vona Gábornak, a Jobbik lemondott elnökének vannak a legjobb esélyei az ellenzéki oldal átalakulása után.

Galló Béla úgy véli, az identitással kapcsolatos problémák talán az LMP-ben a legmélyebbek. Elitellenes, a 2010 előtti viszonyokkal élesen szemben álló pártként jöttek létre, de Schiffer András korábbi társelnök távozása meggyengítette az LMP-t, és azóta is ingadoznak a „hogyan tovább” kérdésében – fogalmazott.

A DK önálló frakciót alakíthat az Országgyűlésben, ezzel Gyurcsány Ferenc ambíciói valószínűleg megnőttek a baloldali vezér szerepének elnyerésére, de a politológus szerint a tényleges lehetőségei nem javultak. Ezt jelzi az is, hogy 500-600 ezer szavazatot várt a pártjának, de feleannyit kapott a DK, és ezt a plafont nem fogja tudni meghaladni – mutatott rá.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.