Pesti Srácok

Az ex-indexes Dudás bebukott projektjéhez hasonlóan közösségi finanszírozásból éledne újra a Magyar Nemzet

Az ex-indexes Dudás bebukott projektjéhez hasonlóan közösségi finanszírozásból éledne újra a Magyar Nemzet

Minimális online hátterű, közösségi finanszírozásból megjelenő lapot indítanának a múlt héten megszűnt Magyar Nemzet újságírói – írja a Zoom.hu. Korábban az Indextől távozó Dudás Gergely próbált közösségi finanszírozásból mindenkitől és mindentől "független" lapot indítani, de még amerikai hátszéllel a vitorláiban sem járt sikerrel.

A lap utolsó főszerkesztő-helyettese a Zoom.hu-nak azt nyilatkozta, bár Ungár Péter vásárlási szándéka a Magyar Nemzetre fix, több nagyvállakozó is visszamondta támogatást. Ezért György Zsombor elmondta, nem várnak tovább külső befektetőre, inkább vékony online háttérrel indítanának hetilapot, csak ebben látnak jelenleg realitást.

György szerint ezt „aprópénzből” is meg lehet csinálni, és arra várnak, hogy jelentkezzen valaki, aki ennek elindításában segítséget nyújthatna. A leköszönő főszerkesztő-helyettes elmondta, ha összejön a terv, a hetilap éves előfizetési díja 20-25 ezer forint lenne, és heti 30 ezres példányszámot szeretnének elérni.

PestiSracok facebook image

– mondta György Zsombor. Hozzátette: a kezdő alaptőke előteremtése után a lap önfenntartó alapon is működhetne, eleinte 15-20 kollégával kezdenének, majd ezt később bővítenék. A szombati tüntetésre gyártott szamizdat-számból 425 ezer forintjuk maradt, ezt azonban nem az új lap elindítására, hanem jótékony célra szeretnék fordítani.

zoom.hu, mandiner.hu; Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.