Pesti Srácok

Az Igazságügyi Minisztérium ellenőrzése alá kerülhet a Bírói Hivatal?

Az Igazságügyi Minisztérium ellenőrzése alá kerülhet a Bírói Hivatal?

A kétharmados választási győzelem után jelentős átalakításokat tervez az igazságszolgáltatásban a Fidesz – írja a 444.hu. A portál egyik forrása szerint ugyanis lassan kész ténnyé válik, hogy az Országos Bírói Hivatal (OBH) az Igazságügyi Minisztérium alá tagozódhat be.

A portál felidézi, az OBH a magyar igazságszolgáltatás irányító szerve, amelyet 2012-es alapítása óta Handó Tünde vezet. Ez a hivatal dönt többek között a bírósági vezetők kinevezéséről és a bíróságok ügyelosztási rendjéről is, így a 444.hu szerint befolyásuk lehet arra is, melyik ügyet melyik bíró tárgyalja. A portál egy másik forrása szerint az árszervezés nem lefutott ügy, és Handó Tünde még küzd annak megvalósítása ellen. Egyes pletykák szerint az igazságszolgáltatásban Gulyás Gergely miniszteri kinevezését várják, azaz Trócsányi László nem venne részt a következő kormányzati ciklus munkájában. Gulyást mérsékeltebb fideszesnek tartják, személye talán valamennyit tompít majd a kormány hatalmát növelő átszervezés miatt várható nyugati reakciókon.

A 444.hu arról is ír, több forrásuk szerint a bírák nyugdíjazási szabályain is változtatnának, ennek eredményeként az idősebb, akár még az előző rendszerből ittmaradt bírákat is nyugdíjba küldenék. Soros György propagandaportálja nyilvánvalóan kétségbeesik attól, hogy abban a bírói testületben, ahol nem történt meg a rendszeváltás, és továbbra is elvtársi szeretetben zárnak össze a régi tagok, illetve azok barátai vagy családtagjai, szakadás következik be, és objelkívebb ítéletek is születhetnek majd.

A teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.