Pesti Srácok

Az iraki légierő légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában

Az iraki légierő légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában

Légicsapásokat hajtott végre az iraki légierő csütörtökön Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen - jelentette be Haider al-Abádi iraki miniszterelnök hivatala.

A légicsapásokat a két ország határának iraki oldaláról indították F-16-os harci repülőgépekkel. A támadás célpontjairól adtak felvilágosítást. Egy iraki katonai szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmondta: Bagdad előzetesen egyeztetett a légicsapásokról a szíriai kormányzattal. A műveletet azért hajtották végre, mert az Iszlám Állam veszélyt jelent Irak területére - közölte a hadsereg parancsnokaként Abádi. A csapások egyúttal "tanúsítják az iraki katonaság növekvő képességeit" - állt a közleményben.

- tette hozzá a kormányfő. Áprilisban Abádi leszögezte, hogy országa megteszi a szükséges lépéseket, ha biztonsági fenyegetést észlel a dzsihadisták részéről. Az iraki miniszterelnök december 9-én jelentette be, hogy a hadsereg és a szövetséges milíciák végső győzelmet arattak a szélsőségesek felett. A Szíria mintegy öt százalékát felügyelete alatt tartó Iszlám Állam határ menti állásai azonban továbbra is fenyegetést jelentenek Irak számára.

PestiSracok facebook image

Bagdad jó viszonyt ápol a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Iránnal és Oroszországgal, de ugyanakkor az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel is zökkenőmentes a kapcsolata. Eközben iráni, iraki, szíriai és orosz katonai és biztonsági tisztségviselők csütörtökön Bagdadban találkoztak annak érdekében, hogy összehangolják terrorellenes műveleteiket - jelezte az iráni védelmi minisztérium. A négy ország közötti együttműködés célja a stabilitás és a biztonság helyreállítása - hangsúlyozta a bagdadi hivatalos látogatáson tartózkodó Amír Hatámi iráni védelmi miniszter. A közös célok és a terrorizmus elleni harc jegyében zajlott találkozó a jövőbeli együttműködés alapjául szolgál - tette hozzá.

Hatámi szerint a négyesfogat fontos szerepet játszott a dzsihadisták legyőzésében. Az ülésen Szaad al-Alak, az iraki hírszerzés vezetője is részt vett.

MTI; Vezető kép: Reuters (A kép csupán illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.