Pesti Srácok

Balog: sorsdöntő választás előtt állunk

Balog: sorsdöntő választás előtt állunk

Április 8. sorsdöntő nap, nem négy vagy nyolc évről, hanem gyermekeink és unokáink jövőjéről döntünk - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Hódmezővásárhelyen.

Balog Zoltán a susáni városrészben Lázár Jánossal közösen tartott utcafórumon közölte, nagyon nehéz helyzetből indult az ország, de az építkezés elindult Magyarországon.

- tette hozzá. Emlékeztetett rá, 2015-ben - a méltatlan támadások ellenére - Magyarország volt az egyetlen, amely határozottan ellenállt a migrációknak. Mint mondta,

PestiSracok facebook image

A politikus azt kérte a mintegy hatvanfős hallgatóságától, hogy a választáson a Fideszt és jelöltjét, Lázár Jánost támogassák. Mint mondta, közelről látta politikustársa munkáját, óriási teljesítmény, amit a közigazgatás átalakítása, az ország, a térség építése érdekében és korábban polgármesterként Hódmezővásárhelyen tett.

Lázár János kérdésre válaszolva kifejtette, az államnak arra kell törekednie, hogy garantálni tudja minden idős számára a fizikai és anyagi biztonságot. A politikus úgy fogalmazott, „a rend emberének” tarja magát, mindig támogatni fog minden törvényi szigorítást. Felidézte, előterjesztője volt a „három csapás törvénynek”, támogatta a rendőrség létszámának emelését.

- közölte a politikus. A mai sikerekben kivétel nélkül minden nyugdíjas munkája benne van. Nem csak a gyerekek után kell adókedvezményt adni, számukra ingyenes tankönyvhasználatot vagy étkezést biztosítani, vagy a szülőknek bért emelni, a nagyszülőknek is segíteni kell - mondta, hozzátéve: olyan parlamenti képviselő lesz, aki a nyugdíjemelést, -korrekciót, a nyugdíjasoknak járó utalványokat támogatni fogja.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.