Pesti Srácok

Borsos összeget kellene fizetnie Ungár Péternek a Magyar Nemzetért

Borsos összeget kellene fizetnie Ungár Péternek a Magyar Nemzetért

1,5 milliárd forintos vételárat jelöltek meg Simicska Lajos emberei Ungár Péternek, az LMP elnökségi tagjának a Magyar Nemzetért és az mno.hu-ért - értesült a 24.hu. A portál azt is írja, ez meglehetősen sok egy, az utóbbi időben jelentős veszteséggel működő lapért.

Másfél milliárd forint alatt Simicska állítólag nem adná Ungárnak az 1938 óta tartó működését szerdán befejező napilapot, a Magyar Nemzetet és az mno.hu-t - tudta meg a 24.hu. A portál emlékeztet: a másik vevőjelölt, Milkovics Pál pénteken azt nyilatkozta, hogy eláll vételi ajánlatától, mivel nem kapott választ Simicskáéktól, a harmadik cég, amelyről hallani lehetett, a Brit Media Kft. pedig nem is érdeklődik a Magyar Nemzet iránt.

A 24.hu szerint az állítólagosan megjelölt vételár meglehetősen borsosnak tűnik annak fényében, hogy a lap jelentős veszteséggel működött az utóbbi időben (762 millió forint veszteséget könyvelt el tavalyelőtt a Magyar Nemzet), vagyis fenntartása is költséges lenne, még akkor is, ha racionalizálással lejjebb vinnék ezt az összeget. De állami hirdetési bevételei már évek óta nincsenek a lapnak, előfizetőinek és vásárlóinak együttes száma pedig a 2015 óta körülbelül a harmadára, 13 ezerre esett vissza.

PestiSracok facebook image

teszi hozzá a 24.hu, amely az ügyben megkereste Puskár Anettet, Simicska Lajos Közgépének szóvivőjét, aki nem akart nyilatkozni, valamint Ungár Pétert is, aki nem cáfolta, de nem is erősítette meg a vételárra vonatkozó információt.

Arra, hogy mikorra számít fejleményre a tárgyalások kapcsán, Ungár azt mondta, ez egy-két hét még.

Forrás: 24.hu; Vezető kép: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.