Pesti Srácok

Elkeseredett zsidó vezető: "nem tanácsos a kipaviselés a német nagyvárosokban"

Elkeseredett zsidó vezető: "nem tanácsos a kipaviselés a német nagyvárosokban"

Nem tanácsos a zsidó vallás előírásainak tiszteletét kifejező fejfedő, a kipa viselése a német nagyvárosokban – mondta a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) elnöke egy keddi interjúban.

Josef Schuster a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság Radioeins nevű rádiójában sugárzott interjúban a német fővárosban az előző héten egy szíriai fiatalember kipát viselő férfiak ellen végrehajtott támadásával kapcsolatban felidézte, hogy már 2015 elején figyelmeztetett arra, hogy meg kell fontolni a kipa viselését a német nagyvárosok jelentős arab muzulmán lakossággal rendelkező negyedeiben.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy mit javasol az Izraelből vagy az Egyesült Államokból Berlinbe látogató zsidó turistáknak, azt mondta, hogy elvileg az lenne a megfelelő, ha "dacból, csak azért is" kipát viselnének, mégis jobban tennék, ha inkább baseballsapkát vagy valami mást választanának fejfedőnek.

A németországi zsidó közösség nagyjából 100 ezer fős, míg a berlini fal 1989-es ledöntésekor negyed ennyien éltek Nyugat-Németországban. Az újraegyesített Németország megnyitotta kapuit a zsidók előtt, akik ki akartak vándorolni a volt Szovjetunió tagköztársaságaiból, ahol a Szovjetunió idején hátrányos megkülönböztetésben volt részük, például nem dolgozhattak bizonyos szakmákban. Így a kilencvenes években voltak időszakok, amikor a Németországba irányuló zsidó bevándorlás nagyobb mértékű volt, mint az Izraelbe irányuló bevándorlás.

888, MTI; Fotó: ibtimes.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.