Pesti Srácok

Előrehozott tisztújítást tart a Momentum június első hetében

Előrehozott tisztújítást tart a Momentum június első hetében

Fekete-Győr András közölte: az elnökség úgy döntött, hogy olyan embereknek kell vezetniük a mozgalmat, akik megerősítéssel rendelkeznek. Egyúttal közösségi finanszírozási programot indítanak annak érdekében, hogy eredményesen készülhessenek az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta: annál is inkább szükségesnek tartják a munka folytatását, mert nem változott semmi 2014 óta. Az ellenzéki parlamenti pártok újra csak ígérgetni tudták az irány- és rendszerváltást, vagyis folytatták eredménytelen küzdelmüket a kétharmados kormánnyal szemben.

- hangoztatta Fekete-Győr András. Úgy vélekedett, hogy csak a parlamenten kívül, az utcán lehet „megverni” ezt a rendszert, hiszen az összes siker, a többi között a netadós tüntetés és a NOlimpia is az utcai politizálásnak köszönhető. Ugyanakkor a Momentum az elkövetkező négy évben el akar jutni az ország valamennyi háztartásába, és el kívánja mondani az embereknek, hogy van egy új politikai generáció, amely békét, európai felzárkózást hirdet és felszámolja a szegénységet - mondta az elnök.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Fekete-Győr András.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.