Pesti Srácok

Idén is százezernél többen mennének egyetemre és főiskolára

Idén is százezernél többen mennének egyetemre és főiskolára

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meghaladta a százezret a felsőoktatásba felvételizők száma – ismerteti a felvi.hu adatait csütörtöki számában a Népszava.

A tavaszi felvételi eljárásban összesen 107 695-en jelentkeztek. Ez nagyjából megfelel a 2012-2017 közötti adatoknak, ezekben az években mindig 100-110 ezer között volt a jelentkezők száma. Lényeges változás a 2010-2011-es évek adataihoz viszonyítva figyelhető meg, akkor még 140 ezren próbáltak egyetemre, főiskolára bekerülni. Tavaly összesen 72 ezer diákot vettek fel (106 ezer jelentkezőből), 2016-ban pedig 74 ezret (ekkor 111 ezren jelentkeztek). 2010-2011-ben még 109 ezren nyertek felvételt.

A képzési területek népszerűségi listáján továbbra is a gazdaságtudományok és a műszaki képzések vezetnek, ezekre adták be a legtöbb első helyes jelentkezést az idén. Népszerűek még az informatikai, az orvosi és a pedagógus képzések is, és a tavalyihoz képest 10 százalékkal többen jelentkeztek gyógypedagógus-képzésre.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.