Pesti Srácok

Katonák mögé bújva hangsúlyozta a testvériesség fontosságát Ferenc pápa húsvéthétfőn 

Katonák mögé bújva hangsúlyozta a testvériesség fontosságát Ferenc pápa húsvéthétfőn 

A testvériesség fontosságát hangsúlyozta az emberi együttélés szempontjából Ferenc pápa húsvéthétfőn a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt. A katolikus egyházfő a Regina coeli (Mennyek Királynője) imádsághoz fűzött elmélkedésében hangsúlyozta, hogy testvériesség nélkül nincs társadalmi igazságosság.

- mondta a szentatya az összegyűlt híveknek.

Reményének adott hangot, hogy a testvériesség és az egymás felé fordulás, amit húsvétkor megtapasztalunk, életformává válik, és minden emberi kapcsolatot lélekkel tölt meg. Az egyházfő óvott a bezárkózás veszélyétől, attól, hogy az emberek csak a saját életükre gondoljanak.

PestiSracok facebook image

- mondta. Testvériesség nélkül, amelyet "kegyelemnek" nevezett, Ferenc pápa szerint nem lehet egyházi vagy civil közösséget építeni.

A Regina coelire, amely húsvétkor az úrangyala imádságot helyettesíti, több tízezer hívő jött el a vatikáni Szent Péter térre. Az ünnepekre foganatosított rendkívüli biztonsági intézkedések továbbra is érvényben vannak, terrorellenes alakulatok és különleges rendőri erők őrzik a Vatikán környékét. A Szent Péter teret lezárták, csak mágneskapun át, szigorú ellenőrzés után, egyenként lehet belépni oda.

MTI; Fotó: Il Sole 24 Ore

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.