Pesti Srácok

Kiállt Soros György mellett, és Magyarországot bírálta a baloldali osztrák államfő

Kiállt Soros György mellett, és Magyarországot bírálta a baloldali osztrák államfő

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt. A miniszter ezt arra reagálva közölte vasárnap az MTI-vel, hogy a Profil politikai hetilap interjút közölt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel. A lap kiemelte: Van der Bellen védelmébe veszi Soros Györgyöt, aki már volt nála vendégségben a Hofburgban.

Az osztrák szövetségi elnök kifejtette, hogy Ausztriának Emmanuel Macron francia elnök és nem a V4-ek oldalára kell állnia:

Az államfő szemében Soros György a civil társadalom képviselője, emberbarát, aki milliókkal támogatta az egyetemeket, valamint a demokráciát szolgáló NGO-kat. Hangsúlyozta: sokan vélik úgy, ahogyan a milliárdos, hogy Európa demográfiai gondokkal küzd, és rá van szorulva a bevándorlásra. Van der Bellen hozzátette: lényegesnek tartja a migránsok integrációját, mert különben 10-20 év múlva visszaüt a probléma. Vagyis megfelelő végzettséghez, illetve álláshoz kell juttatni őket, és főként a gyerekekért kell sokat tenni – közölte a lap.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter szerint az osztrák államfő téved,

Ilyenek a spekulánsok – fogalmazott a miniszter, kiemelve: a magyar kormány megvédi Magyarországot

A miniszter úgy vélekedett: Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, erről – mint megjegyezte – „majd számoljon el az osztrák választóknak”. A magyar kormány nem migránsokra, hanem békében és biztonságban élő magyar családokra akarja építeni az ország jövőjét – szögezte le Szijjártó Péter.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.