Pesti Srácok

Magyarország segít - bemutató vasárnap este a Dunán

Magyarország segít - bemutató vasárnap este a Dunán

Az északi-iraki Erbílben magyar segítséggel felépült iskola avatóját is bemutatja az Övék a mennyek országa dokumentumfilm sorozat harmadik, Hungary Helps - Magyarország segít című része.

A filmet készítő Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője felidézte, hogy tavaly májusban forgattak filmet Irakban először az üldözött keresztényekről, az ő mindennapjaikról, majd később a kopt keresztények életéről készítettek filmet. Az első film bemutatta azt az iraki segítségnyújtásról szóló egyezmény aláírását, amelynek következtében elindulhatott az erbíli iskola építése, így a mostani filmben már a felépült iskoláról és annak megnyitójáról fogathatott többek közt a stáb.
PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a főszerkesztő. Az iskolát tavaly Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át, Siklósi Beatrix és Marossy Géza operatőr a kormánydelegáció segítségével forgathatott Irakban.

Siklósi Beatrix azt is kiemelte, hogy a kormány és az adományozók nemcsak az iskolaépítésben nyújtottak segítséget, hanem az egyik teljesen romba döntött város, Teleszkof újjáépítésében is közreműködnek a Magyarország Segít (Hungary Helps) program keretében, amelynek célja, hogy a rászorulókat helyben, a saját szülőföldjükön támogassa. “Már több mint 6000 ember tért vissza Teleszkofba, ahol kezd beindulni az élet, ez többek közt a magyaroknak köszönhető” – húzta alá. Hozzátette, mindezeken felül a kormány gyógyszerekkel is támogatja az erbíli Szent József-klinikát.

Fotó: Hirado.hu

A stáb az iskola átadóján túl Jordániában is forgatott, ott az üldözött, de Jordánia által befogadott keresztény családokkal készítettek interjúkat. A filmben megszólal a Jordan Caritas vezetője, Wael Suleiman is, aki elmondja, hogyan próbálják az otthonaikból évekkel ezelőtt elűzött, de oda visszatérni akaró embereket segíteni: azon túl, hogy munkát adnak nekik, mentálisan is kiemelten támogatják őket, hiszen ezek az emberek nagyon rossz állapotban, folyamatos életveszélyben menekültek el hazájukból.

– emelte ki. Siklósi Beatrix azt is elmondta, hogy a tervek szerint a stáb pénteken újra forgatni indul, ezúttal Szíriába, az ottani keresztény vallási vezetők meghívására. Az ott forgatott film lesz a sorozat negyedik, egyelőre utolsó része.

A Hungary Helps – Magyarország segít című 26 perces filmet vasárnap 21 óra 25 perckor vetítik a Duna Televízióban, később pedig a mediaklikk.hu oldalon online is elérhető lesz.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.