Pesti Srácok

Május 7-én alakul meg az új Országgyűlés

Május 7-én alakul meg az új Országgyűlés

Május 7-8-án tartja meg alakuló ülését az Országgyűlés. Elsőként a migrációt támogató civil szervezetek tevékenységét szabályozó törvényjavaslatot, és az ország jövő évi költségvetését vitatják majd meg – írja a Magyar Idők.

A negyedik Orbán kormány tagjainak névsorát a lap értesülései szerint négy héttel az Országgyűlés megalakulása után hirdethetik ki. A kormány összetételéről Orbán Viktor miniszterelnök számol majd be, konkrét nevekről az elkövetkezendő napokban csak találgatások jelenhetnek meg, hiszen a jelenleg körvonalazódó névsort csak egy nagyon szűk kör ismeri.

Az új kormány politikai programja négy alappilléren – a versenyképességen, a munkaalapú társadalmon, a demográfián és a nemzeti identitás kérdésén – alapul.

Magyar Idők, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.