Pesti Srácok

Márki-Zay kampányát is finanszírozhatták a megkárosított kisvállalkozók pénzéből

Márki-Zay kampányát is finanszírozhatták a megkárosított kisvállalkozók pénzéből

Bűnpártolás és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása ügyében Szabó Bálint csütörtökön, Hódmezővásárhelyen. A K'Art cégcsoport károsultjainak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt kérte a város független polgármesterétől, hozza nyilvánosságra kampányszámlájának kivonatát.

Szabó Bálint közölte, a politikusnak tisztáznia kell, kapott-e támogatást a K'Art cégcsoport bármely tagjától vagy tulajdonosától. Az ügyvezető szerint

A jogász azt mondta, mivel felmerül tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is, a rendőrség mellett az Állami Számvevőszék vizsgálatát is kéri. Szabó Bálint a hódmezővásárhelyi közgyűlés tagjaihoz is kérést intézett, annak érdekében, hogy elkezdje az érdemi munkát a K'Art-ügy kivizsgálására létrehozott bizottság. A testületet előző ülésén a közgyűlés hozta létre, a bizottság ülését azonban az erre jogosult polgármester nem hívta össze – tudatta az ügyvezető.

PestiSracok facebook image

A K'Artról Szabó Bálint korábban azt mondta, az építőipari cég 60 alvállalkozójának mintegy 800 millió forinttal maradt adósa.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.