Pesti Srácok

Megvan a választás végeredménye, csaknem 50 százalékkal nyert listán is a Fidesz-KDNP

Megvan a választás végeredménye, csaknem 50 százalékkal nyert listán is a Fidesz-KDNP

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.

A szavazatszámlálás értelmében a 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyert, 8-ban az MSZP-Párbeszéd szövetség, 3-ban a DK, 1-1-ben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint 1 független jelölt is bejutott a parlamentbe. Országos listáról a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig 1 kedvezményes mandátumhoz jutott. Az új Országgyűlésben így a Fidesz-KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a német önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, és 1 független jelölt is bejutott.

A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen vagy egy külképviseleten adhassa le voksát. Mivel ezek a választók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, voksaikat el kellett juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. A voksokat tartalmazó urnákat előbb a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállították, ahol a 106 egyéni választókerület szerint csoportosították, majd szállítódobozba tették az „utazó szavazatokat”. A szállítódobozokat szombat délelőtt vehették át az egyéni választókerületi választási irodák, hogy a saját választókerületükbe vigyék. Itt belekeverték egy korábban kijelölt szavazókör szavazatai közé – amelyet nem számoltak meg múlt vasárnap éjjel –, és együtt számolták meg a voksokat, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról.

A választás listás végeredménye így a következő:

PestiSracok facebook image

1. FIDESZ-KDNP (49,28 százalék, 2 822 927 szavazat) 2. JOBBIK (19,06 százalék, 1 091 771 szavazat) 3. MSZP-PÁRBESZÉD (11,91 százalék, 682 355 szavazat) 4. LMP (7,05 százalék, 404 127 szavazat) 5. DK (5,38 százalék, 307 971 szavazat) 6. MOMENTUM (3,05 százalék, 175 002 szavazat) 7. MKKP (1,73 százalék, 99 316 szavazat) 8. EGYÜTT (0,66 százalék, 37 535 szavazat) 9. MUNKÁSPÁRT (0,27 százalék, 15 636 szavazat) 10. CSP (0,19 százalék, 10 640 szavazat) 11. MIÉP (0,15 százalék, 8702 szavazat) 12. SEM (0,13 százalék, 7309 szavazat) 13. TENNI AKARÁS MOZGALOM (0,09 százalék, 5310 szavazat) 14. MCP (0,07 százalék, 4109 szavazat) 15. KÖZÖS NEVEZŐ (0,07 százalék, 3889 szavazat) 16. SZEM PÁRT (0,05 százalék, 3139 szavazat) 17. KÖSSZ (0,05 százalék, 2720 szavazat) 18. IRÁNYTŰ (0,03 százalék, 2000 szavazat) 19. REND PÁRT (0,03 százalék, 1706 szavazat) 20. ÖSSZEFOGÁS PÁRT (0,02 százalék, 1407 szavazat) 21. MEDETE PÁRT (0,02 százalék, 1290 szavazat) 22. NP (0,02 százalék, 1235 szavazat) 23. EU.ROM (0,02 százalék, 1002 szavazat)

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 26 477 szavazattal, 0,46 százalékos eredménnyel, kedvezményesen egy képviselőt küldhet a parlamentbe. Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra összesen 5 728 624 leadott, érvényes szavazat érkezett. Ezek alapján az alábbi képviselők kerültek be listáról az új országgyűlésbe:

Fidesz-KDNP (42 mandátum): Bajkai István, Balla György, Balog Zoltán, Bánki Erik, Bartos Mónika, Becsó Zsolt, Bíró Márk, Böröcz László, Dömötör Csaba, Farkas Flórián, Fazekas Sándor, Fónagy János, Győrffy Balázs, Halász János, Harrach Péter Pál, Héjj Dávid, Hirt Ferenc, Jakab István, Kárpátiné Dr. Juhász Hajnalka, Kerényi János, Kövér László, Kubatov Gábor, L. Simon László, Latorcai János, Mátrai Márta Mária, Molnár Ágnes, Nacsa Lőrinc, Németh Szilárd István, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pesti Imre, Révész Máriusz, Rogán Antal, Selmeczi Gabriella, Semjén Zsolt, Soltész Miklós, Szijjártó Péter, Tapolczai Gergely, Turi-Kovács Béla, Vejkey Imre, Veresné Novák Katalin, Zsigmond Barna Pál

Jobbik (25 mandátum): Ander Balázs, Apáti István, Bana Tibor, Brenner Koloman, Dúró Dóra, Farkas Gergely, Fülöp Erik, Gyöngyösi Márton, Hegedűs Lóránt Gézáné, Jakab Péter, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Lukács László György, Magyar Zoltán, Mirkóczki Ádám, Sneider Tamás, Staudt Gábor, Steinmetz Ádám, Stummer János, Szávay István, Szilágyi György, Varga-Damm Andrea, Volner János, Vona Gábor, Zsiga-Kárpát Dániel

MSZP-Párbeszéd (12 mandátum): Bangóné Borbély Ildikó, Bősz Anett, Gőgös Zoltán, Gulyásné Dr. Gurmai Zita, Karácsony Gergely, Korózs Lajos, Mesterházy Attila Csaba, Molnár Zsolt, Tóbiás József, Tordai Bence, Tóth Bertalan, Varga László

LMP (7 mandátum): Demeter Márta, Gémesi György, Hadházy Ákos, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet, Szél Bernadett, Ungár Péter

DK (6 mandátum): Gréczi Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Székely Sándor, Vadai Ágnes

Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (1 mandátum): Ritter Imre

MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.