Pesti Srácok

Pataky: A Nyugat elbukott, saját karmájába fullad bele

Pataky: A Nyugat elbukott, saját karmájába fullad bele

Pataky Attila teljes mellszélességgel kiáll a kormány politikája mellett. Dalt is írt, amelyben a migránshelyzetre reflektál. Mint mondja, a Nyugat elbukott, saját karmájába fullad bele, és Magyarország lesz Európa új központja.

Pataky Attila hisz a karmában, a felsőbb spirituális hatalomban. Ennek tükrében látja Magyarország sorsát is - mondta el a Lokálnak adott interjúban az Edda frontembere.

– mondta az Edda frontembere, aki reméli, hogy a mai Magyarország értékeit tovább lehet vinni. Pataky szerint Magyarország mindig a fény és a szeretet felmutatásának országa volt, mint azt kiemelte: „Mi nem gyarmatosítottunk, mi nem pusztítottunk, mi nem ugrasztottunk össze népeket, csak tettük mindig a dolgunkat. Aki korábban a Kárpát-medencére tört, annak egy idő után mennie kellett, még a 150 éves török uralomnak is vége lett. Nem tudtak minket megtörni. A Nyugat pedig elbukott, ez már látható. Spanyolország, Franciaország, Anglia és Németország is a saját sorsát éli meg. Mi itt egy sávban megmaradunk annak, akik mindig is voltunk, büszke, független népeknek, talán még Olaszország is megmenekül. Ennyi marad meg Európának. De ennek így kell lennie” – mondta beletörődően a zenész, aki dalt is írt a migránshelyzetről, hangsúloyzva, hogy a kollaboránsok egy része sem Istent, sem hazát nem tisztel. „A legtöbbnek nincs jövője és múltja sem, csak a pillanat huszárai, akik próbálnak a hatalomért kapaszkodni.Az a világ, ahonnan a migránsok jönnek, több száz éve az erőszakra épül. Nekünk velük semmi dolgunk nem lehet. Írtam is erről egy dalt, az a címe, hogy Nem adom. Ebbe beleírtam mindent, amit gondolok, hogy nincs dolgunk együtt, és nem is lesz. Most fel kell állni, és harcolni kell a hazánkért.”

PestiSracok facebook image

Forrás: Lokál, fotó: Blikk

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.