Pesti Srácok

Romániában tavaly több menedékkérelmet regisztráltak, mint az előző évtizedben összesen

null

A tavalyi év volt az eddigi legnehezebb a román bevándorlási hivatal számára (IGI), hiszen több menedékkérelemmel szembesült, mint a 2007-2016-os időszakban összesen - mutatott rá Mircea Babau főfelügyelő, az IGI menekültügyi igaztóságának vezetője kedden egy bukaresti szakmai konferencián.

Romániától tavaly csaknem ötezer külföldi kért menedéket: legtöbbjük illegális bevándorló. "Összehasonlításképpen míg 1998-ban egész évben 657 külföldi kért Romániától védelmet, tavaly pedig áprilisban egyetlen hónap pont ugyanennyi menedékkérelmet adtak be. Az előző évhez képest tavaly több mint két és félszerese nőtt a menedékkérők száma" - idézte az Agerpres hírügynökség az IGI illetékesét.

Babau rámutatott a legtöbb határsértő Szerbia felől érkezett, az IGI temesvári befogadási központjában 3800 menedékkérelmet regisztráltak. A főfelügyelő elmondta: innen sikerült 2400 kérelmezőt az ország más részein működő befogadó központokba áthelyezniük. Idén eddig 580 menedékkérelmet jegyeztek be az IGI-nél. Mircea Babau szerint várhatóan ebben az évben is sok külföldi fog menedékért folyamodni Romániában, "de remélhetőleg nem annyian mint tavaly".

A román bevándorlási hivatal februárban közölt éves összesítése szerint a menedékkérők közül 3643-nak biztosítottak szállást és ellátást az IGI nyílt befogadó központjaiban. Tavaly a friss menedékkérelmek kevesebb mint felét sikerült elbírálni, a kérelmezők közül 1309-en részesültek valamilyen szintű védelemben.

PestiSracok facebook image

Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, akik közül a sokan próbálnak a román-magyar határon átszökve bejutni a schengeni övezetbe. Romániából tavaly már több külföldi próbált illegálisan távozni, mint ahányan illegálisan léptek be az országba.

Tavaly a magyar határon mintegy háromezer - az előző évinél ötször több - Romániából kifele tartó határsértőt állítottak meg a határrendészek.

MTI, Vezető kép: szekelyfold.ma

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.