Pesti Srácok

Szerbián múlik, mikor áll készen az uniós csatlakozásra

Szerbián múlik, mikor áll készen az uniós csatlakozásra

Szerbián múlik, hogy mikor sikerül felkészülnie az európai uniós csatlakozásra – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján David McAllister német néppárti EP-képviselő, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, a szerbiai csatlakozási folyamat jelentéstevője.

Az Európai Néppárt (EPP) egyik alelnöki tisztségét is betöltő politikus Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével tárgyalt, és csütörtökön délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tart előadást európai uniós ügyekről. McAllister szerint bátorító jellege volt annak, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Szerbia 2025-ös lehetséges csatlakozásáról beszélt. Úgy vélte, ez akkor történhet meg, ha minden kedvezően alakul. Szerbia akkor lesz EU-tagállam, amikor készen áll erre, amikor végrehajtja a megfelelő reformokat – jelentette ki a skót származású német EP-képviselő. David McAllister elmondta: az EU nyugat-balkáni bővítési folyamatában Szerbia és Montenegró az éllovasok. Emlékeztetett, hogy Szerbiával a harmincnégy tárgyalási fejezetből eddig tizenkettőt nyitottak meg, és reményei szerint júniusban újabb kettő, vagy több fejezetben is elkezdődnek a csatlakozási tárgyalások.

A néppárti képviselő figyelemre méltónak tartotta azt a módot, ahogyan Szerbia bánik a Vajdaságban élő nemzeti kisebbségekkel. Kijelentette: ha Újvidékre utazik, mindig meglepődik a sokszínűség láttán. Azt is hozzátette azonban, hogy tökéletes megoldás nincsen, mindig van helye a jobbításnak. David McAllister úgy vélte: az Európai Uniónak bátorítania kellene tagállamait arra, hogy egyes tagállamok jó gyakorlata alapján alakítsák a kisebbségpolitikájukat. Sikeres modellekként az olaszországi Dél-Tirolban élő német ajkú kisebbség, a németországi Schleswig-Holstein tartományban élő dán kisebbség, valamint a belgiumi német kisebbség modelljét említette.

A néppárti képviselő az MTI kérdésére válaszolva remeknek találta a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. Úgy vélte: a demokrácia lényegét érinti, hogy a kezdeményezést az EU több mint egymillió polgára támogatta aláírásával. Olyan európai kisebbségvédelmi rendszerre van szükség, amelynek közös európai normái és közös intézményes rendszere van. Ennek az EPP mindig is támogatója lesz, mert olyan pártok vannak a családunkban, amelyek ebben a tekintetben sikeresek voltak – utalt a Dél Tiroli Néppártra és az RMDSZ-re.

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón Sógor Csaba kijelentette: Románia 2019 első félévében akkor lehet az EU sikeres soros elnöke, ha előtte megoldja a saját házi feladatait, és ezek közé tartozik a magyar nemzeti közösség helyzetének a rendezése is. A sajtótájékoztató után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök újságíróknak elmondta: arra kérte David McAllistert, hogy támogassa az őshonos nemzeti kisebbségek számára kialakított nyugat-európai modellek elfogadtatását a kelet-európai országokban is.

Forrás: MTI. Fotó: Sikerado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.