Pesti Srácok

Trump döntött: Nem legalizálja a fiatal bevándorlók státuszát

Trump döntött: Nem legalizálja a fiatal bevándorlók státuszát

Donald Trump amerikai elnök vasárnap közölte: lezártnak tekinti az Egyesült Államokba illegális bevándorlóként érkezett, de már ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetéről folyó vitát, és nem legalizálja e fiatal bevándorlók státusát. Az elnök, aki szokása szerint Twitter-bejegyzésben tudatta álláspontját, megjegyezte azt is, hogy az amerikai-mexikói határon a helyzet egyre veszélyesebb.

Trump, miután boldog húsvétot kívánt, leszögezte, hogy a határövezetben a határőrök "a nevetséges liberális (demokrata) törvények miatt" nem tudják megfelelően ellátni a munkájukat. A Mexikó felől érkező illegális bevándorlókra és kábítószer-kereskedőkre célozva Trump azt írta: "karavánokban jönnek, a republikánusoknak be kell vetniük a nukleáris megoldást, hogy most kemény törvényeket fogadjanak el". Majd hozzátette: "Nincs többé DACA-egyezség!".

A "karavánok" kifejezést Trump azt követően használta, hogy a Fox televízióban vasárnap terjedelmes riportot sugároztak arról, hogy többnyire hondurasi, El Salvador-i és guatemalai migránsok "karavánokban" lépték át a mexikói határt, és tartanak az Egyesült Államok felé, feltételezhetően illegálisan akarnak belépni, vagy menedékjogot kérnek. A riport szerint az elmúlt napokban ezer-ezerötszáz közép-amerikai lépte át a mexikói határt, és - a Fox által "menekültkaravánnak" nevezett - tömeg bevándorlását a Pueblo Sin Fronteras nevű amerikai csoport szervezi.

Donald Trump emellett ismét felvetette, hogy Washington esetleg felmondja az éppen újratárgyalás alatt álló Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt.

PestiSracok facebook image

A Késleltetett Cselekvés a Gyermekkorban Érkezettekért programot az előző elnök, Barack Obama hívta életre 2015-ben, és azon fiataloknak nyújt oltalmat a kitoloncolás ellen, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak kisgyermekként az Egyesült Államokba, s aztán ott is nőttek fel. A programban részt vevő, mintegy 800 ezer fiatal jogszerűen tartózkodhat, tanulhat és vállalhat munkát az Egyesült Államokban.

Donald Trump korábban a DACA-program megszüntetését helyezte kilátásba, majd az idén március végéig adott határidőt a törvényhozóknak arra, hogy megállapodjanak egy olyan átfogó bevándorlási törvényben, amely magában foglalja a DACA-fiatalok sorsának rendezését is. Trump azonban a demokrata törvényhozóknak teendő engedményért cserében az amerikai-mexikói határon építendő fal finanszírozását kérte. Ilyen megegyezés azonban a törvényhozásban a megadott határidőig nem kovácsolódott ki.

Amerikai sajtójelentések szerint a mexikói elnökválasztás esélyes jelöltje, Andrés Manuel López Obrador vasárnap az amerikai-mexikói határ közelében indította el választási kampányát, és azt hangoztatta, hogy amennyiben ő nyeri a július elsején tartandó voksolást, keményebben lép majd fel Trumppal szemben. Egyúttal tiszteletet követelt a mexikóiaknak Washingtontól.

MTI, Vezető kép: EPA

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.