Pesti Srácok

A hétvégén eddig közel ötven illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök

A hétvégén eddig közel ötven illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök

A police.hu információi szerint Magyarország területén szombaton éjfélig 46 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák két főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, valamint egy határsértőt is elfogtak.

A police.hu hétvégi közleményében arról ír, szombaton éjfélig a rendőrök 61 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 18 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 205 személyt fogott el, közülük 36 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 157 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 202 személyt állítottak elő, köztük 67 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 117 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 46 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.