Pesti Srácok

A kubai elnök erőteljes támogatásáról biztosította Nicolás Madurót caracasi látogatásán

A kubai elnök erőteljes támogatásáról biztosította Nicolás Madurót caracasi látogatásán

Caracasba vezetett az új kubai elnök első külföldi útja, amelyen Miguel Díaz-Canel erőteljes támogatásáról biztosította Nicolás Maduro venezuelai elnököt, akit ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része egyre jobban elszigetel, és nem ismeri el minapi választási győzelmét sem, hiszen azt egybehangzó vélemények szerint a demokratikus normák mellőzésével szerezte.

A kubai vezető caracasi útján azt hangoztatta, hogy országa szolidáris az imperializmus politikai, diplomáciai, gazdaság és pénzügyi háborúja által sújtott Venezuelával. Díaz-Canel szerint a Venezuela ellen foganatosított nyugati szankciókkal el akarják vitatni Maduro újraválasztásának legitimitását. A kubai elnök Maduróval tartott megbeszélése után fogadkozott, hogy akármilyen nagy kihívások előtt áll is Venezuela, mindig számíthat Kubára. Gratulált Madurónak a demokratikus győzelemhez, és azt mondta, hogy Venezuela példát mutat a latin-amerikai országoknak. Emlékeztetett arra, hogy Venezuela a múltban sokszor és sokféleképpen támogatta Kubát, és Havanna ezért hálával tartozik. A caracasi látogatás Miguel Díaz-Canel első külföldi útja azóta, hogy a múlt hónapban átvette a szigetország irányítását Raúl Castrótól. Elkísérte őt Havannába a felesége, Liz Cuesta is, megtörve ezzel a közel hatvanéves hagyományt. A Castro fivérek, Fidel és Raúl általában hitvesük nélkül utaztak hivatalos külföldi látogatásra.

Kubát erős szövetségi kötelék köti össze Venezuelával, amely olajjal látja el a szigetországot, és cserébe képzésre küldi Kubába az orvosait, tanárait és sportolóit. A május 20-án tartott venezuelai elnökválasztás eredményét az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett több latin-amerikai ország sem ismeri el. Valamennyien a demokrácia aláásásával vádolják a szocialista elnököt, aki a legnagyobb ellenzéki tömörülés bojkottja mellett megtartott voksoláson a szavazatok 67,7 százalékát szerezte meg. Maduro legfőbb riválisa, Henri Falcon szerdán jelentette be, hogy a legfelsőbb bíróságon megtámadja a választási eredményt. Falcon új elnökválasztást követel, és azt állítja, bizonyítani tudja, hogy a kormánypárt megvesztegette a választókat, hogy újra hatalomra segítse Madurót. A választások másnapján Donald Trump amerikai elnök újabb Venezuela elleni szankciókról írt alá rendeletet. Az új büntetőintézkedések megtiltják az amerikai állampolgároknak, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak, vagy a venezuelai olajiparból vagy más ágazatokból származó vagyontárgyakat felvásároljanak. Az Egyesült Államok példáját követve Kanada is újabb szankciókkal sújtotta Venezuelát, és Brüsszel is bejelentette, hogy újabb büntetőintézkedéseket vezet be ellene. Az EU januárban már több venezuelai vezető számára megtiltotta a beutazást az unió tagországaiba, és befagyasztotta bankszámláikat.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.