Pesti Srácok

A Pentagon miatt lázadtak fel a Google dolgozói

A Pentagon miatt lázadtak fel a Google dolgozói

A Google internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal. Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül.

A dolgozók a beadványban azt kérik, hogy a cég a továbbiakban maradjon ki a háborús kereskedésből, vagyis szüntesse be az együttműködést a Pentagonnal. Konkrétan: ne segítse a hadsereget abban, hogy a drónjai hatékonyabbak lehessenek, könnyebben azonosíthassanak be célpontokat. A műszaki és tudományos információkkal foglalkozó Gizmodo nevű amerikai portál kedden arról adott hírt, hogy a Google tucatnyi munkatársa nyújtotta be felmondását etikai megfontolásokra hivatkozva. Kifogásaik között szerepelt éppen az is, hogy a cég a Pentagonnak mesterséges intelligencia felhasználásával olyan eszközöket – szoftvereket, algoritmusokat – ad el, amelyek segítségével a célra irányított drónok azonosítani tudnak objektumokat és embereket. A petíciót aláírók meggyőződése szerint a pilóta nélküli repülőgépek egyre elterjedtebb alkalmazása kifejezett veszélyeket rejt magában.

A Google vezetői amerikai lapok megkereséseire sem kívánták kommentálni a petíciót, arra hivatkozva, hogy vállalati belső ügyekről van szó. A cég korábban kitartott amellett, hogy a Pentagonnak végzett munkái csupán javítják a drónok teljesítményét, ám az Elektronikus Határok Alapítványa (EFF) nevű jogvédő szervezet a portálján néhány aggasztónak tartott dologra hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy a célpontok felismerésére használt algoritmusok korántsem olyan megbízhatóak, mint azt az amerikai hadsereg illetékesei gondolják, miközben a drónok önállóan cselekvő fegyverekké válhatnak. Nem állunk messze attól, hogy autonóm drónokat automatikus gyilkolásra indítsanak útnak – ezt már a Nemzetközi Bizottság a Robotfegyverek Ellenőrzéséért (ICRAC) nevű szervezet írta a honlapján. A Google munkatársainak petícióját egyébként mind az EFF, mind az ICRAC támogatja.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.