Pesti Srácok

A Soros-hálózat mondaná meg a választóknak, melyik hír igaz és melyik nem

A Soros-hálózat mondaná meg a választóknak, melyik hír igaz és melyik nem

A CheckNews nevű francia oldal, mely a balliberális Liberationnak az egyik projektje, bejelentette, hogy ötvenezer dolláros támogatást kaptak a Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat (International Fact-Checking Network) nevű szervezettől, ami mögött a Soros György alapította Poynter Intézet áll.

Az oldal tavaly, a franciaországi elnökválasztási kampány során indult és arra használják, hogy az olvasó közvetlenül az újságíróktól megkérdezhesse, hogy egy hír, amit olvas, az igaz-e vagy sem. Természetesen az oldal szerkesztői kénye-kedve szerint eldönthetik egy hírről, hogy melyik kategóriába sorolja. A Breitbart szerint az olvasóknak részletes indokkal is szolgálnak.

A választások idején több ezer kérdés érkezett hozzájuk. A tudósítások szerint az oldal nem áll meg a terjeszkedésben, állítólag az észak-afrikai országokban is igénybe lehet majd venni a szolgáltatást.

PestiSracok facebook image

– mondta Pauline Moullot, az oldal projektvezetője. A Poynter Intézet büszkén jelöli meg a honlapján, hogy az egyik legnagyobb támogatója a Nyílt Társadalom Alapítvány, amibe tavaly Soros György 18 milliárd dollárt invesztált. Németországban is működik egy hasonló szolgáltatás, a Correctiv. Az oldalba közvetlenül 26.884 eurót a Nyílt Társadalom Alapítvány és további 114 ezer eurót egy holland alapítvány rakott, ami szintén ott van Soros György kifizetőlistáján.

888/Breitbart; Fotó: Breitbart

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.