Pesti Srácok

A zaklatott migránsgyerekekért aggódik az EP, a zaklatók viszont nem zavarják

null

Szerencsére minden igazán fontos dologgal volt idejük foglalkozni az Európai Parlament képviselőinek a csütörtökön zárult, kétnapos plenáris ülésen. Az „európai” „értékeket” megsértő tagállamokkal szembeni támogatás-megvonás mellett a migráns gyerekekért is aggódtak egy kiadósat. Az EP szeretné elérni, hogy a kísérő nélkül érkező bevándorló gyerekek mielőbb gyámság alá kerüljenek, illetve átessenek a családegyesítéseken, nehogy kizsákmányolás, erőszak vagy szexuális zaklatás áldozataivá váljanak. Az azonban valamiért nem aggasztja az EP-képviselőket, hogy gyerekekkel szembeni erőszakra és szexuális zaklatásra hajlamos felnőtt migránsok tömegei vannak jelen a földrészünkön.

Minden bevándorlógyermeket és családot őrizettel nem járó, közösségi szálláshelyeken kell elhelyezni mindaddig, amíg a menekültkérelmüket fel nem dolgozzák – szólítottak állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői csütörtökön, a kétnapos plenáris ülés zárónapján. Az állásfoglalás szerint az Európai Bizottságnak kötelezettségszegési eljárást kell indítania azon tagállamok ellen, ahol a gyermekeket és családjaikat elhúzódó és szisztematikus menekültügyi őrizetben tartják. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) adatai szerint 2016 végén Bulgáriában tartották őrizetben a legtöbb menekült és migránsgyermeket, de Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában is sok gyermeket helyeztek el zárva tartott szállásokon, míg az ellenőrzés napján egyetlen gyermeket sem tartottak fogva Cipruson, Dániában, Észtországban, Németországban, Írországban, Olaszországban, Máltán, Spanyolországban vagy az Egyesült Királyágban.

Az európai parlamenti állásfoglalás szerint fel kéne gyorsítani a kísérő nélkül érkező gyermekek gyámjainak vagy ideiglenes gyámjainak kinevezését, valamint a családegyesítéseket, hogy megelőzzék a szökéseiket, és ezáltal az emberkereskedelemnek, erőszaknak és kizsákmányolásnak való kitettségüket. Az EP képviselői mindenre odafigyelnek, így arra is figyelmeztettek, hogy a migráns gyerekeket a felnőttektől elkülönítve kell elhelyezni, hogy megelőzzék az erőszakot és a szexuális zaklatást. Arra ugyanakkor nem tértek ki, hogy mit keresnek az Európai Unióban erőszakra és szexuális zaklatásra ilyen mértékben hajlamos felnőtt migránsok.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.