Pesti Srácok

Áder: A világot tehetséges magyarok kiváló tettei hálózzák be

Áder: A világot tehetséges magyarok kiváló tettei hálózzák be

Bölcs, bátor, tehetséges magyarok remek gondolatai, kiváló tettei és nagyszerű teljesítményei hálózzák be a világot - mondta Áder János, köztársasági elnök a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit köszöntve vasárnap a Sándor palotában.

Áder János úgy fogalmazott, bárhol is születtek, bárhol is élnek, bárhol is teljesítették ki hivatásukat, mi mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértek. Büszkék arra, amit mi, magyarok adtunk a világnak - hangsúlyozta az államfő. Áder János kiemelte, a Magyarország Barátai Alapítvány ma már több mint barátság. Itthoni és külhoni magyarok erős szövetsége, határon inneniek és túliak érdek- és értékközössége. Az alapítvány vállalt feladata látszólag nem bonyolult, folytatni a munkát, ami barátokká tett minket, és ezzel kivívni mások elismerését - mutatott rá, kiemelve a közös hangot és a közös értékrendet. Áder János hozzátette, idén is szeretné megköszönni mindannyiuknak, hogy a legtermészetesebb módon, munkájukkal, szakértelmükkel óvják és növelik a magyarok becsületét mindenütt a világban. Az államfő köszöntőjében megemlékezett a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjáról, a 200 esztendeje született Semmelweis Ignácról, felfedezéséről a gyermekágyi láz kapcsán, és azt mondta: Semmelweis makacs ember volt, tudta, hogy igaza van.

-fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A köztársasági elnök kitért a korában őt fogadó értetlenségre, majd kiemelte: ez azt bizonyítja, hogy ami természetes, az mégsem mindig könnyű. Áder János azt mondta, nemes feladat, igazunk tudatában, olykor "megtámadásoknak" és "elferdítéseknek" kitéve is elérni céljainkat, bevégezni személyes küldetésünket, vitaképes, hiteles, alkotó emberként. Semmelweis Ignác eltökéltsége nagyszerű példája annak, hogy amiben hiszünk, azt olykor bizony meg is kell védenünk, és amit elértünk, azt érdemes másokkal is megosztanunk - mondta az államfő.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője azt mondta, a tudományban és a politikában is nehéz igaz úton járni, mind a politikusok, mind a tudósok másként gondolkodnak. Kitért arra, hogy ötödik alkalommal vannak jelen, és mind az öt földrészről érkeztek küldöttek, akik szeretik Magyarországot, a magyar kultúrát. A munkájuk lényege, hogy minél több gondolkodót, Magyarországot szerető embert gyűjtsenek össze. Megjegyezte, ma már közel egymillió emberhez jut el az a gondolatvilág, amit közvetítenek.

A Magyarország Barátai közösség tagjai külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló személyek, olyan sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak. Magyarország Barátai között megtalálható Nobel-díjas vegyészmérnök, sikeres bankvezér, volt nagykövet, külföldi újságíró, akadémikus, operaénekes is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.