Pesti Srácok

Áder János személyében először látogatott el magyar államfő moldvai csángó közösségbe

Áder János személyében először látogatott el magyar államfő moldvai csángó közösségbe

Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder Jánost a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták. Az államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke elmondta, a moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe, s ez most megtörtént.

A közösségi vezető szerint ez a látogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a megcsappant számú csángómagyar közösség megmaradjon. Márton Attila, a moldvai magyar oktatási program vezetője 300 lészpedi magyar állampolgár nevében is köszöntötte az államfőt és feleségét, akiknek érkezésekor olyan hagyományos "kendezőt" tettek a nyakába, amilyent a csángó esküvők kitüntetett vendégei szoktak kapni.

Áder János felszólalásában elmondta, 28 éve van a politikában, de ekkora bókot még nem kapott. Hozzátette, nem tud olyan helyről, ahol négyszáz év óta az első lett volna. Az elnök az egykor Lészpeden tanító Kallós Zoltán néprajzkutatótól olvasott fel egy idézetet:

PestiSracok facebook image

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta, a magyar kormány óvodafejlesztési programja Moldvába is eljutott. Első lépésben Lészpeden, Pusztinában, és Magyarfaluban épül magyar óvoda, és ezek után további három helyszínen készülnek óvodaépítésre. A lészpedi óvoda számára megvásárolt telken felállított színpadon Mátyás Mónika, Vaszi Levente népdalénekesek, a lészpedi Serketánc csoport, a magyarfalusi Táláz Iulian mesemondó valamint a Külsőrekecsini és Dumbavéni hagyományőrző tánccsoport szórakoztatta a vendégeket. Amint a színpadon elhangzott 30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai római katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását. A moldvai magyar oktatási program keretében 28 moldvai településen mintegy 2100 gyermek tanulja az iskolában és délutáni foglalkozásokon a magyar nyelvet és irodalmat.

Forrás: MTI; fotó: nepcoll.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.