Pesti Srácok

Bíró Marcell irányíthatja a Miniszterelnöki Kormányirodát

Bíró Marcell irányíthatja a Miniszterelnöki Kormányirodát

Az Orbán Viktor közvetlen felügyelete alatt álló Miniszterelnöki Kormányirodát a 24.hu értesülései szerint Bíró Marcell irányíthatja. A Kormányiroda a tervek szerint Lázár János korábbi kancelláriaminiszter egyes jogköreit venné át, és többek közt a kormányülések előkészítését, jegyzőkönyvezését és a kormánydöntések aláírásra felterjesztését látná el. Bíró Marcell 2010 óta dolgozik a kormányban, pályafutását Navracsics Tibor vezette közigazgatási tárcánál kezdte, de Pintér Sándor kabinetfőnöke is volt.

A 24.hu arról ír, korábbi sajtóhírek szerint az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen irányításával létrehoznának egy új közigazgatási egységet, a Miniszterelnöki Kormányirodát, amely „a kormány döntéseinek előkészítését és végrehajtását felügyelheti”. A portál értesülései szerint ennek a szervnek az irányításával Bíró Marcellt bízzák meg. Mint hozzáteszik, a negyedik Orbán-kormányban Gulyás Gergely vezeti majd a kancelláriát Lázár János helyett. Hatásköre ugyanakkor szűkebb lesz Lázárénál. Emellett az új kormányban továbbra is kabinetminiszterként dolgozik majd Rogán Antal. Emellé zárkózna fel Bíró Marcell, és az általa vezetett Miniszterelnöki Kormányiroda. A portál véleménye szerint a Kormányirodára bízott feladatkör, a kormányülések előkészítése, jegyzőkönyvezése és a kormánydöntések aláírásra felterjesztése „kőkemény hatalmi eszköz”, ami eddig Lázár minisztériumánál volt. A 24.hu szerint szokatlan az is, hogy a feladatot államtitkárra bízzák, és először esik meg, hogy nem valamelyik miniszter, hanem közvetlenül a kormányfő irányítása alatt.

A portál szerint mivel pontos hatásköri felosztás még nincs, nem tudni, mekkora hatalom lesz a nyilvánosság előtt jóformán ismeretlen Bíró Marcell kezében. Bíró 2010 óta a kormányban dolgozik és sok poszton, sok fontos ember mellett megfordult. Navracsics Tibor vezette közigazgatási tárcánál kezdte pályafutását Gál András Levente államtitkár titkárságvezetőjeként, majd 2011-ben átvette Gál helyét a közigazgatási államtitkári székben. A 2014-es kormányalakításkor követte Navracsicsot a külügyminisztériumba, ahonnan Szijjártó Péter érkezésekor távoznia kellett, egy éven át Pintér Sándor kabinetfőnöke volt. 2015 októberében pedig az akkor megalakuló Rogán-féle minisztérium, a kabinetiroda közigazgatási államtitkára lett.

Forrás: 24.hu; fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.