Pesti Srácok

Dollármilliókkal próbálja Soros befolyásolni a kaliforniai ügyészi választásokat

Dollármilliókkal próbálja Soros befolyásolni a kaliforniai ügyészi választásokat

Több millió dollárral igyekszik befolyásolni több liberális gondolkodású adományozó - köztük Soros György magyar származású amerikai milliárdos üzletember - a június 5-én Kaliforniában tartandó kerületi ügyészi választások kimenetelét - írta a Los Angeles Times című amerikai napilap helyi idő szerint szerdán.

A lap szerint a vagyonos magánfinanszírozók, az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) nevű ismert jogvédő szervezet és más aktivistacsoportok közösen olyan jelölteket támogatnak, akik csökkenteni akarják a bebörtönzöttek számát, fel akarnak lépni a rendőri visszaélésekkel szemben, illetve át akarják alakítani azt a jelenlegi óvadékrendszert, amelyben szerintük a kevés pénzzel rendelkező gyanúsítottak igazságtalanul kerülnek rács mögé még a tárgyalásuk előtt.

Kalifornia államban pár nap múlva összesen 56 megyében választanak kerületi ügyészt, ezek közül Soros György négy helyen - San Diego, Sacramento, Alameda és Contra Costa megyében - támogat egy-egy jelöltet, egyebek mellett televíziós reklámok finanszírozásával. Az LA Times értesülése szerint eddig 2,7 millió dollárt fordított a kaliforniai kampányokra, és ezzel ő a leginkább látható szereplője annak az egész Egyesült Államokra kiterjedő országos mozgalomnak, amelynek célja a kerületi ügyészi pozíciókért folytatott versengés befolyásolása. Soros 2014 óta - más szövetségi államokban - több mint 16 millió dollárt költött 17 kerületi ügyészi párharc befolyásolására, és 13-szor győzött az általa támogatott jelölt.

A liberális jelölteket támogató szereplők közül sokan négy évvel ezelőtt fogtak össze Kaliforniában, amikor helyi népszavazáson sikerült elfogadtatni azt a kezdeményezést, amelynek értelmében a kábítószer-fogyasztást és a lopások többségét azóta nem bűncselekményként, hanem csak szabálysértésként kezelik. A Proposition 47 néven ismert módosítás eredményei vitatottak, ellenzői szerint ennek következtében nőtt a bűnözés, de a változtatás támogatói ezt vitatják. A kerületi ügyészi pozícióra pályázó liberális jelöltek masszív pénzügyi támogatása miatt több rendőrségi és ügyészségi szervezet is háborog. A Los Angeles-i megyei ügyészek szövetségének elnöke nemrég közzétett felhívásában adományokat kért annak érdekében, hogy ellensúlyozni tudják a Soros Györgytől származó pénzeket. Michele Hanisee azt nyilatkozta: Soros és az ACLU arra kéri a kerületi ügyészeket, hogy "kedvük szerint válogassák meg", mely törvényeket akarják alkalmazni.

PestiSracok facebook image

A nyilvános kampányköltekezés mögött dollármilliók folynak be különböző ügyeket felkaroló nonprofit szervezetekhez, amelyek tagjai házról házra járva népszerűsítik a liberális jelölteket és tesztelik a jelöltek politikai üzeneteit. Az amerikai szövetségi adótörvények értelmében ezek a szervezetek azonnal nem kötelesek feltüntetni, honnan kapnak pénzt, azt elég csak évekkel a befizetések után nyilvánosságra hozni. Így a kaliforniaiak 2020 előtt nem kaphatnak teljes képet arról, hogy ki és milyen szerepet játszott, kinek és mennyit fizetett a júniusi választások kampányában - mutatott rá az LA Times.

MTI; Vezető kép: Th Crazz Files

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.