Pesti Srácok

Európai Bizottság: május elseje nem csupán az elért eredmények ünnepléséről szól

Európai Bizottság: május elseje nem csupán az elért eredmények ünnepléséről szól

Május elseje nem csupán a már elért eredmények ünnepléséről szól, hanem felhívja a figyelmet arra is, hogy a szociális piacgazdaság nem magától működik, szabályait folyamatosan a technológiai változásokhoz kell igazítani - írta a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja.

Marianne Thyssen emlékeztetett rá, hogy tavaly novemberben szociális csúcstalálkozót tartottak az uniós vezetők, meghirdették a szociális jogok európai pillérét, amelyben "húsz kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg annak érdekében, hogy az emberek hozzáférhessenek az oktatás, a képzés és az egész életen át tartó tanulás lehetőségeihez, illetve a jó munkakörülményekhez és a hatékony jóléti rendszerekhez".

- mondta, hozzátéve, hogy uniós szinten már számos kezdeményezést tettek ezen a területen. Az európai készségfejlesztési program célja annak biztosítása, hogy az emberek megfelelően felkészüljenek mostani és jövőbeli állásaikra - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- közölte. Mint írta, a pillért és elveit közösen kell megvalósítani a tagállamok, az Európai Parlament, a szociális partnerek és a civil társadalom részvételével.

- hangsúlyozta Thyssen.

Forrás: MTI; vezető kép: ec.europa.eu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.