Pesti Srácok

Horribilis összegű segélyekkel finanszírozza Európa a migrációt egy közgazdász szerint

Horribilis összegű segélyekkel finanszírozza Európa a migrációt egy közgazdász szerint

Brüsszeli politikusok szerint az eddigieknél is nagyobb összegű támogatásokat, segélyeket kell folyósítania Európának a leszakadt térségekbe, hogy elzárja a migrációs csapot. Ezzel szemben Michael A. Clemens ismert amerikai közgazdász azt mondja, a külföldről érkező gazdasági segélyek nem lassítják, hanem felpörgetik a leszakadt térségekben az emigrációt. Ugyanis a külföldről érkező pénzekből elérhetővé tett alapszolgáltatásokat, mint az internet, a mobileszközök és a nyelvoktatás a helyeik arra használják, hogy felkészüljenek az európai útra, illetve életükre - írja a 888.hu.

A legtöbb olyan elszegényedett ország, amely nagyarányú, külföldi segélyeket kapott, lakosait tekintve robbanásszerű kiáramlást produkált - mondta Michael A. Clemens.

Az általa a bonni Munkaügyi Kutatóintézetnek készített kutatás végeredményei szerint az efféle felzárkóztatásra szánt segélyek szinte minden esetben elérnek egy úgynevezett "fejlettségi üvegplafont", ami fölé már nem tudják tornázni az adott nemzet életszínvonalát az alapvető és átfogó kedvezőtlen gazdasági, forrásbeli, politikai és infrastrukturális tényezők miatt.

A magasabb fizetésekből származó plusz bevételt is szinte kivétel nélkül az emigrációs költségekre fordítják a kedvezményezettek - véli a közgazdász.

PestiSracok facebook image

Úgy látja, a megoldás az együttműködésben rejlik, magyarán az európai országoknak közösen kell kidolgozni egy olyan stratégiát, amellyel nemcsak rövidtávú többlet forrásokat biztosítanak az emigrációra készülőknek, hanem olyan helyi lehetőségeket, melyek ottmaradásra, hosszútávú, stabil építkezésre készteti őket.

888.hu/Die Welt, Vezető kép: Jeff J Mitchell/Getty Images

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.