Pesti Srácok

Kétszer loptak autót, mindkettőt összetörték (VIDEÓ)

A veszprémi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették azt a két férfit, akik elfogásuk előtt és után is elvittek egy-egy autót és karamboloztak velük – írja a police.hu. A gyanúsítottak először kedd délután loptak egy autót, amit összetörtek. Elfogásukat és kihallatásukat követően aztán ismét újabb autó után néztek.

A police.hu arról ír, az eljárás adatai szerint egy 25 éves halimbai és egy 19 éves ajkai férfi péntek délután a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül - a benne lévő indítókulccsal – elindítottak egy Szentgálon parkoló személygépkocsit. Ezután az autót elvitték azzal a céllal, hogy otthonaikba jussanak, de Szentgál és Úrkút között eddig ismeretlen okból egy útkanyarulatban árokba hajtottak. A helyszínre érkező rendőrök elfogták a két férfit. Megállapították, hogy a 25 éves sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és felmerült a gyanú arra vonatkozóan is, hogy bódult állapotban vezetett. Mindkettejüket előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták és szabadon bocsátották őket.

Ezt követően a halimbai és az ajkai lakosok 23 óra 30 perckor Veszprém belvárosában egy étterem előtt parkoló Suzuki típusú járművel hajtottak el a tulajdonos tudta nélkül azért, hogy kocsikázzanak és hazautazzanak. Az autóval Veszprém határában egy körforgalomnál balesetet okoztak, de onnan megállás nélkül továbbhaladtak. Az elkövetőket a veszprémi rendőrök a 8-as számú főúton, Veszprémtől nem messze tartóztatták fel. Elfogásuk után a járőrök ismét előállították a két személyt a rendőrkapitányságra, őrizetbe vették, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Mindkét férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett, továbbá a halimbai lakos ellen bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon. Az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést is tettek a rendőrök a 25 éves sofőr ellen – írja a police.hu.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.