Pesti Srácok

Mark Zuckerberg az Európai Parlamentben kért bocsánatot

Mark Zuckerberg az Európai Parlamentben kért bocsánatot

Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon.

Zuckerberg a vállalat körül kirobbant botrányról beszélt az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának ülésén, amelyen a képviselőtestület elnöke, a frakciók vezetői, illetve a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) elnöke és illetékes jelentéstevője vett részt.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

A cég alapítója elmondta, hogy 2016-ban túl lassan sikerült azonosítaniuk az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozási kísérleteket, a hagyományosabbnak tekinthető kiberfenyegetésekre fókuszáltak, és nem voltak megfelelően felkészülve az összehangolt dezinformációs kampányokra. Hozzátette, a helyzet azóta sokat javult, amelyet az is bizonyít, hogy a választások Franciaországban és Németországban is komolyabb incidensek nélkül zajlottak.

Leszögezte, hogy az eddigi lépések mellett a Facebook kész további jelentős beruházásokat eszközölni a biztonság fokozása érdekében, ami azért is lényeges, mert a következő másfél évben rendkívül fontos választások lesznek világszerte. Mint mondta, ez kihatással lesz a cég jövedelmezőségére, az emberek biztonsága azonban mindig fontosabb lesz számukra a profit maximalizálásánál. Zuckerberg példaként említette, hogy megduplázzák a biztonságért felelős munkatársak számát a cégnél, ami év végére meg fogja haladni a 20 ezret.

Végezetül arra is rámutatott, hogy a Facebook számos területen pozitív szerepet játszik, például közvetlen kapcsolatot teremt a vezetők és a választók között, s olyanok is több millióan vannak, akik a közösségi oldal nélkül nem mennének el voksolni. A vezérigazgató kiemelte, hogy a jelenlegi 7 ezerről még idén 10 ezerre fogják növelni alkalmazottaik számát az Európai Unióban. Eredetileg arról volt szó, hogy a találkozó zárt ajtók mögött fog zajlani, a széleskörű felháborodás hatására azonban az ülést végül élőben közvetítették. A képviselőcsoportok vezetői az ülés előtt mindannyian azt bizonygatták, hogy keményen kérdőre fogják vonni Zuckerberget, egészen addig nem nyugszanak, amíg nem kapnak valódi válaszokat a kérdéseikre.

Forrás:hirado.hu Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.