Pesti Srácok

Német államfő: Egyetlen tagállamot sem hagyunk figyelmen kívül az EU megújítását célzó munkában

Német államfő: Egyetlen tagállamot sem hagyunk figyelmen kívül az EU megújítását célzó munkában

Franciaország és Németország nélkül ugyan nemigen lehet előmozdítani ügyeket az EU-ban, de akármilyen fontos is ez a két ország, a többi EU-tag nélkül Németország és Franciaország sem tud elérni bármit is Európa számára. De nem is akarunk mellőzni senkit - így reagált Frank-Walter Steinmeier az NRC Handelsblad című holland lapban közölt interjúban arra a kérdésre, hogy miként lehet megnyugtatni azt a nyolc kisebb észak-európai EU-tagállamot, amelyek attól tartanak, hogy Nagy-Britannia távozása után túlságosan érvényesül majd a francia álláspont a közösség reformjában.

A német államfő arról is beszélt, Emmanuel Macron francia elnök új lendületet adott az EU jövőjéről szóló vitának.

- vélekedett. Arra a kérdésre válaszolva, hogy létezik-e még nemzeti szuverenitás az EU-ban, vagy már inkább európai szuverenitásról kell beszélni, mint Emmanuel Macron, a német államfő hangsúlyozta,

PestiSracok facebook image

Mint mondta, az európai és a nemzeti szuverenitás nem egymás ellentéte, „éppen ellenkezőleg, kiegészíti, sőt megerősíti egymást”, főleg azokon a területeken, amelyeken már nem lehet nemzetállami szinten megoldani a problémákat.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.